Etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP

Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra.

Ezt a szocialisták csütörtökön írnák alá a többi, a regionális voksoláson induló párttal. A dokumentumot Szanyi Tibor kampányfőnök mutatta be tegnap a párt Jókai utcai székházában. Ebben egyebek mellett az szerepel, hogy a kódexet ellenjegyző pártok garantálják az október harmadikai választás tisztaságát, szabályosságát, egyben „kizárják a tisztességtelen, ok nélkül személyeskedő és becsületsértő módszerek alkalmazását”, továbbá betartják az alkotmány normáit. „Az aláírók nyilatkoznak, hogy mindent megtesznek a politika és a közéleti szereplők iránti bizalom helyreállítása és a választók akaratának legteljesebb képviselete érdekében. Egyetértenek abban, hogy a jelenlegi magyarországi közállapotok között a politika iránti közbizalom megrendülését nem növelhetik tovább azzal, hogy saját magatartásukkal is növelik a közügyek társadalmi elutasítottságát” – olvasható az iratban.

Az etikai kódex tizenhárom pontban foglalja össze az ajánlott irányokat. Ezek közt szerepel, hogy a pártok mindent megtesznek a minél nagyobb választási részvételért, a jelöltek tisztelik ellenfeleiket és azok magánéletét, nem vádolják meg egymást igaztalanul bűncselekmény elkövetésével, nem zavarják meg egymás politikai rendezvényeit, nem sajátítják ki a nemzeti szimbólumokat, nem használnak megtévesztő pártlogókat, nem rongálják meg az ellenfelek plakátjait, és vállalják, hogy a kampányfőnökök közt egyfajta „forródrótot hoznak létre, hogy a kisebb problémákat egymás között gyorsan, normális hangnemben megoldhassák, egymás nyilvános sértegetése nélkül”.

Szanyi Tibor a tájékoztatón azt mondta: várják a kódexhez kapcsolódó javaslatokat és kiegészítéseket. Véleménye szerint csütörtökön addig nem kellene elhagyniuk az érintetteknek a Képviselői Irodaházat, amíg alá nem írták a kódexet. Szanyi elmondta, azt kérik a pártoktól, hogy elsősorban az aktivistáikat instruálják a megfelelő magatartás betartására, például arra, hogy a saját pártjuk programjának ismertetésével foglalkozzanak, ne a többi szervezet lejáratásával. Az MSZP-s politikus egyúttal felszólította a Fideszt, hogy „térjenek át a demokratikus küzdelemre”, s hozzátette: mostantól kizárólag olyan vádat kommentálnak, amit valamelyik hatóság hivatalosan közöl. „Az MSZP-nek töretlen a bizalma a rendőrségben és az ügyészségben” – jegyezte meg.

– A Fidesz egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben – mondta Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke, kampányfőnöke, aki közölte: nem vesznek részt a szocialisták által kezdeményezett választási etikai kódex aláírásán. Az LMP szerint betarthatatlan az a javaslat, hogy a pártok „ne vádolják egymást bűncselekményekkel”. Karácsony Gergely azt közölte, hogy ők bevetetnék a kódexbe, hogy a pártok ne éljenek viszsza az erőfölényükkel, és ne gyűjtsenek indokolatlanul sok ajánlószelvényt. Azt is javasolják, hogy a jelölőszervezetek tartózkodjanak a „voksturizmustól”. Ha e szerint módosulna az MSZP kódexe, akár alá is írnák azt. A KDNP szerint sajátos bája van annak, amikor az MSZP etikai kódexet kezdeményez. Harrach Péter frakcióvezető azt közölte, hogy ők mindig igyekeztek betartani a játékszabályokat. A Jobbik hiteltelen, olcsó kampányfogásnak tartja az MSZP bejelentését, ami szerintük „kicsit olyan, mintha a farkas vegetáriánus étrendre szólítaná fel az erdő lakóit”.

Kopogtatócédulákért feltörik a postaládákat
Kopogtatócédulákért feltörik a postaládákat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.