Harry Potter lenyomja János vitézt

Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik, ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalnia rá – mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára kedden Püspökladányban.

A politikus az egyik városi középiskola tanévnyitóján kifejtette: jelenleg 50-50 százalékban finanszírozza a közoktatási intézményeket az állam és a területileg illetékes önkormányzat. Az elképzelések szerint az önkormányzatoknak legfeljebb a működési költségek 10-15 százalékát kellene a jövőben finanszírozniuk - mondta az államtitkár.

A nemzeti alaptantervvel kapcsolatban elmondta: jelentős változások várhatók, hiszen "felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János vitézt." Megítélése szerint meg kell találni a megfelelő arányt az ismeretterjesztés és a kompetenciák elsajátításában, amiben szerinte háttérbe szorult az előbbi. Az új nemzeti alaptantervben egy-egy iskolatípushoz egységes kerettantervet készítenének.

Hoffmann Rózsa közlése szerint a jövőben pedagógusi életpálya-modellt állítanak fel, átalakítják a nemzeti alaptantervet és szakmai ellenőrző-támogató rendszert hoznak létre a pedagógusoknak.

A pedagógusokat érintő változásokról kifejtette: legfőbb céljuk, hogy egy éven belül már érezhető változások álljanak be a munkakörülményeikben. A pedagógusok átlagfizetése - mint mondta - jelenleg a diplomás átlagkeresetnek, a körülbelül 300 ezer forintnak a fele. Ezen a gazdasági helyzet javulásával kívánnak javítani. A pedagógusi életpálya-modell legfőbb célja a pálya szakmai becsületének a visszaadása, illetve, hogy ne az "éhhalált" válassza az, aki tanárnak megy.

Szintén a pedagógusokat érintő változás lenne egy szakmai ellenőrző-támogató rendszer létrehozása, hiszen a tanár munkájáról érkező objektív visszajelzések nagyon hiányoznak a mostani rendszerből - emelte ki. Mint kifejtette, nem a szakfelügyeleti rendszert hoznák vissza, de annak néhány pozitív eszközét felhasználnák. Szerinte egy szakmai tekintélytől, egy tiszteletben álló kollégától érkező tanácsok egy pedagógusnak nagyon fontos segítséget nyújthatnak.

Az oktatáshoz kapcsolódva szólt arról, hogy erősíteni kívánják az osztályfőnökök, illetve az egyes tárgyakhoz kapcsolódó szakkörök szerepét.

Hoffmann Rózsa az MTI érdeklődésére elmondta: jövő tavasszal tervezik a parlament elé terjeszteni a jelenleg még kidolgozás alatt álló új közoktatási törvényt. Ebben nem kívánnak részletes szabályozást alkotni. Egy kerettörvény, jogi lehetőség lesz arra, hogy az oktatás visszatérjen azokhoz az értékekhez, amelyeknek megvan a maguk tradíciója hazánkban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.