Tűzijátékkártérítés

A 2006. augusztus 20-i tűzijáték károsultjainak ügyében eddig több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség, amely a kárigények hatvan százaléka – jelentette be Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az elmúlt két és fél hónap alatt 63 ember kártérítési igénye érkezett be a KIM-hez és a Magyar Államkincstárhoz.

Harminchét esetben történt egyezségkötés. Négyen a sérülés súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010 szeptemberétől járadékot kapnak az államtól. A többi kárigény ügyében folytatódnak az egyeztetések. Mint elhangzott, nem fog minden esetben egyezség létrejönni. Megtudtuk: az öt halálos áldozat esetében összesen 23 hozzátartozónak mintegy negyvenkétmillió forint kártérítést fizettek ki.

Répássy Róbert kiemelte: az Országgyűlés július 8-án elfogadott egy határozatot, amely az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szólt, és amelynek az a jelentősége, hogy a 2006. augusztus 20-i tűzijáték áldozatainak kártérítéseiben, illetve a 2006. őszi rendőri túlkapások áldozatainak kártérítésében való felelősségét elismerte az állam. Ezzel kapcsolatban az államtitkár elmondta: a 2006. szeptemberi és októberi rendőri túlkapások ügyében is megindult a kártalanítási folyamat, egyelőre az igények érkeznek be.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-mailben várja azok jelentkezését, akik a 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal összefüggésben kártérítési igénnyel fordultak a bírósághoz és ügyük folyamatban van. Hozzátették: a kormány ez év augusztus 20-ig, a tragédia negyedik évfordulójáig szeretne megállapodni a károsultakkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.