Nagykőrös: ki kit támogat?

Minden nagykőrösi politikai erő, amely nem a kisgazdából lett fideszes polgármestert, Czira Szabolcsot támogatja, így vagy úgy ellenfelét, a függetlenként induló Ványi Ambrus ügyvédet segíti a helyhatósági választások kampányában.

A Ványit támogatókat az köti egymáshoz, hogy változást szeretnének a polgármester személyében – de még ezt sem szívesen vállalják föl a nyilvánosság előtt. Az Index hírportál információja szerint a független Ványi Ambrust támogatja a helyi SZDSZ és a Jobbik egyaránt.

Ezt a cikk megjelenése után a hírportálon cáfolta Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, hangsúlyozva, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. Forrásaink szerint az együttműködésből annyi igaz, hogy a Jobbik indíthatna saját polgármesterjelöltet, de a helyi szervezetük inkább a független jelölt támogatását javasolja szimpatizánsainak. Az SZDSZ helyi elnöke is ezt javasolja a liberális szavazóknak. Nem indít Nagykőrösön saját polgármesterjelöltet az MSZP sem, szimpatizánsait Ványi támogatására szólította föl. Ványi azt mondta: a pártok maguk döntik el, kit támogatnak.

Ismeretlen tettesek késsel megszúrták a Fidesz ajánlószelvényeket gyűjtő aktivistáit kedd este a XIII. kerületi Angyalföldi úton – közölte Harrach Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke. A késelést szóváltás előzte meg az aktivisták és az ismeretlen támadók között; a tettesek a sértettek politikai hovatartozását becsmérelték. Az egyik aktivista nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A XIII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja az esetet. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.