Műszaki hiba okozhatta a rendőr halálát?
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán közleményben jelentette be, hogy eljárást folytatnak az M1-es sztrádán történt hétfői rendőrbaleset körülményeinek feltárása érdekében. Mint ismeretes, a 33 éves Telegdi Zsolt főtörzsőrmester a szakadó esőben járművével megcsúszott az útburkolaton, s a 63-as kilométerkőnél életét vesztette. Az eljárást a Fejér megyeiekre bízták, akik műszaki szakértőt vonnak be a vizsgálatba, mely a motorkerékpár állapotára is kiterjed.
Tegnap a Tatabányán megjelenő 24 Óra című napilap névtelen forrásra hivatkozva azt írta: Telegdi Zsolt hétfőn arra kapott utasítást a főnökétől, hogymotorjával Budapestre menjen. A főtörzsőrmester állítólag jelentette, hogy a járművön kopottak a gumik. Az elöljáró ekkor Tatabányára vezényelte a tatai rendőrt, mondván, onnan autóval utazzon a fővárosba. Telegdi elindult a megyeszékhelyre, s útközben érte a baleset.
Az újság információját hivatalosan senki sem erősítette meg, de az ORFK közleményében az állt: „Az elsődleges adatok alapjána baleset kialakulásában műszaki hiba is közrejátszhatott.” A rendőrség a vizsgálat befejezését követően „megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve a parancsnoki felelősség megállapítását is” – fogalmaztak.
Hivatalosan ennél többet senki sem nyilatkozott az ügyben. A motor műszaki állapotával kapcsolatban a Független Rendőr Szakszerezet vezetői azt állítják: a baleset előtt nem sokkal szervizben volt, ahonnan szemmel láthatóan kopott gumiabroncsokkal került vissza a szolgálatba. Bajtársai és családtagjai gyászolják Telegdi Zsoltot, akit egyéves kisfia és várandós felesége várt haza.