Üdülési csekkek: próbaper egy jó üzletért

A hazai turizmusban és vendéglátásban az üdülési csekkek forgalmazása több tízmilliárd forintos üzlet, így érthető azoknak a fölháborodása, akik kimaradtak belőle. Egy debreceni vendéglátós nem kapott engedélyt a csekk elfogadására, ezért a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, amely megállapította: az elbírálás során hátrányos diszkrimináció történt.

– Azért fordultunk a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mert amit a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány művel velünk, az szerintünk nemcsak tisztességtelen, hanem anyagilag is kifejezetten káros számunkra. Több bevételünk lenne, ha engedélyezték volna, hogy mi is elfogadhassunk üdülési csekket a vendégeinktől – panaszolja egy debreceni étteremtulajdonos. A nevét nem akarja elárulni, mert attól fél, emiatt további kellemetlenségei támadhatnak. Elmondása szerint az elmúlt három évben akárhányszor nyújtottak be kérelmet az üdülési alapítvány által a csekk forgalmazására létrehozott Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-hez, egyszer sem minősítették őket elfogadóhelylyé, pedig megfeleltek a követelményeknek.

– Fölháborító, ami velünk történt – teszi hozzá –, hiszen Debrecenben és az országban számos étterem megkapta az engedélyt az üdülési csekk elfogadására.

Cégtársával végül úgy döntöttek: az említett kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak jelentős piaci erővel való visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás miatt. A vállalkozó elém teszi a versenyhivatal 2010. június 24-én, Budapesten keltezett végzését, amelyből kiderül: a bejelentésben foglalt adatok alapján versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei nem állnak fönn. Ugyanakkor az iratban az olvasható: a szóban forgó kft.-nél az üdülésicsekk-elfogadói helyre jelentkezők kiválasztása során diszkriminatív gyakorlat érzékelhető, ezért indokolt lenne elkerülni az előnyös vagy hátrányos megkülönböztetést. A diszkrimináció megszüntetése érdekében a hivatal írásban fordult a kft.-hez, ami – mint a végzésben írják – „nem vezetett eredményre”. Emiatt a hivatal –mint fogalmaznak – „a versenysemlegességi szempontból aggályos gyakorlat miatt” levélben tájékoztatta a kft. tulajdonosát, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt is. S hogy ennek lett-e foganatja? Ezt egyelőre nem tudni. Az alapítványnál ugyanis tegnap azt a tájékoztatást kaptuk: mivel kormányzati felülvizsgálat folyik náluk, nem kívánnak nyilatkozni.

Az esetleges további jogi lépésekről az ügyet jól ismerő Zajdó Zsolt debreceni ügyvéd megkeresésünkre azt mondta: a versenyhivatal nagyon komoly jogi megállapításokat tett a társaságnál tapasztalt hátrányos diszkriminációval kapcsolatban, ezért az érintett vendéglátósoknak érdemes volna megfontolniuk egy próbaper megindítását az alapítvány ellen.

Az üdülési csekk szerte az országban jelentős hasznot hoz a szálláshelyeken és az éttermekben. Az idei év első hat hónapjában 36 milliárd forint össze gű üdülési csekk került a felhasználókhoz, és idén kétmillió üdülési csekkel rendelkező személy csaknem 15 ezer belföldi szolgáltatónál használhatja fel ezt a fizetési eszközt.

Mészáros Zoltán veszprémi panzió- és étteremtulajdonos panziójában a belföldi vendégek 75 százaléka, éttermében pedig az összes vendég 15 százaléka fizet üdülési csekkel.

Megmarad az üdülési csekk, de a felhasználási körét felülvizsgálja a kormány – jelentette ki a közelmúltban Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Elmondása szerint a kormány vizsgálni fogja azt is, hogy a csekk segíti-e például a kis- és középvállalkozások, valamint a falusi vendéglátók munkáját. Hozzátette: a témában a szociális államtitkárság szeptember közepéig dolgozza ki javaslatát a kormány számára.

Főúr, fizetek!
Főúr, fizetek!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.