Ha sok jó ember összefog...
Április végén úgy döntött a Békés Megyei Közgyűlés, hogy bezárja az orosházi kisegítő iskolát, amelyben a városból és a környékéről hetven gyermeket oktattak. Amegyei önkormányzat a Magyarbánhegyesen lévő, hasonló profilú iskolába akarta összevonni a speciá lis nevelési igényű gyermekek oktatását. A magyarbánhegyesi iskola felújítására 2005-ben közel 170 millió forintos európai uniós támogatást vettek igénybe. Azt a pénzt vissza kell fizetni, ha a felújított épületet nem használják legalább 10 évig arra a célra, amire a támogatást adták.
– Mindennap személyautóval hordom a kisfiamat Orosházára és vissza. Az eddigi 30 kilométeres út napi 90 kilométerre növekedne Magyarbánhegyesig – mondta a döntést követően a Nagyszénáson lakó Székes Ildikó. – A kisfiam nem képes busszal közlekedni. Kollégiumba adni nem akarjuk, mert azt szeretnénk, hogy velünk éljen, és ne idegen emberek gondoskodására szoruljon. Hiába a családbarát lózungok, a politikusok nem képesek megbecsülni, ha a mai világban valaki nem eltaszítani, hanem gondozni szeretné a sérült gyermekét, s emellett a munkáját is megpróbálja ellátni.
Az érintett szülők tiltakoztak, a különböző pártállású politikusok egymást okolták a kialakult helyzetért. A 60 éve működő orosházi kisegítő iskolát ugyanis a város korábban átadta a megyének, hogy ne kelljen költenie rá. A megyének is fogyott a pénze, és „racionalizálta” az intézmé nyeit. Úgy gondolták, az orosházi kisegítő iskola bezárásával két legyet ütnek egy csapásra: stabilizálják a magyarbánhegyesi intézmény pénzügyi helyzetét, és megspórolnak mintegy 20 millió forintot. A megyei önkormányzat illetékesei ugyan megígérték, hogy az orosházi gyerekek ingyen utazhatnak Magyarbánhegyesre, vagy fölveszik őket az ottani, gyengén kihasznált kollégiumba, a szülők azonban egyik megoldást sem szerették volna.
Májusban úgy nézett ki: a kész helyzet elé állított szülők vagy elfogadják a felkínált megoldást, Magyarbánhegyest, vagy viszik a sérült gyereküket oda, ahová akarják. Képviselőjük ekkor levelet írt Kállai Ernőnek, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának. A kisebbségi ombudsman hivatala kivizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy „a fiskális szempontokkal szemben teljesen hátrányban maradt egy fejlesztő osztály, négy értelmileg akadályozott csoport, egy összevont speciális szakiskolai osztály tanulóinak és szülőinek nyilvánvaló érdeksérelme”.
Közben a szülők kapcsolatot találtak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel, amely Szegeden működtet egy hasonló profilú iskolát. Az egyház közgyűlése vállalta, hogy Orosházán is alapít iskolát, ha az orosházi önkormányzat nulla forintért bérbe adja nekik az iskola épületét. (Az egyházi iskolák összességé ben több támogatást kapnak, mint az önkormányzatok által üzemeltetettek – A szerk.) Az ingatlant azonban előbb még vissza kellett kapnia a városnak a megyétől, ehhez újabb megyei közgyűlési határozatot hozni – erre végül augusztus elején került sor.
A szülők közben egyre indulatosabbak lettek, hiszen közeleg a tanévkezdés, és az ő gyerekeik nincsenek beíratva az iskolába. Augusztus 11-én szülői értekezletet tartottak, és minden mérgüket Bicsánszki Józsefre, a polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetőjére zúdították, akit a politikusok maguk helyett küldtek „golyófogónak”. Az osztályvezető bejelentette a szülőknek, hogy 16-án a közgyűlés napirendre tűzi az iskola ügyét – de az előterjesztésben nem szerepelt, hogy az önkormányzat ingyen az egyház rendelkezésére bocsátja az ingatlant. Az erről szóló szándéknyilatkozatot csak a 16-i közgyűlésen terjesztette be Németh Béla polgármester –el is fogadták azonnal.
Trócsányi Anna, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség szegedi speciális iskolájának igazgatója optimista volt mind a szülői értekezleten, mind a közgyűlésen. Igaz, hogy még csak ezután láthatnak az iskolaalapításhoz, amelyhez számos hatósági engedély, illetve a megyei önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás szükséges – gyakorlatilag lehetetlennek látszik szeptember elejéig mindent elintézni.
– Ha sok jó ember jó szándékkal összefog, akkor lehet itt tanítás szeptembertől – mondta az igazgató asszony.
Ha ez a sok jó ember korábban összefogott volna, számos család nem került volna olyan bizonytalan helyzetbe, mint Pardi Lászlóné, aki a szülői értekezleten azt mondta nekem:
– Az én kisfiam autista. Reggel, este gyógyszereket szed. Pelenkázni kell, tömegközlekedési eszközön nem utazhat. De én akkor sem akarom odaadni Magyarbánhegyesre. Ha viszont nem jár iskolába, elveszik a családi pótlékot, és miből nevelem tovább?
