Viharos áramszünet

Fákat döntött ki, háztetőket tépázott meg a hét végi viharos idő, ráadásul az erős szél miatt megint összeomlott több megyében az E.ON elektromos rendszere. Volt olyan település, ahol 46 órán át nem volt villany. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője egyeztetésre hívta az áramszolgáltatókat és a Magyar Energia Hivatalt.

Heves vihar söpört végig az országon a hét végén: háztetőket tépett le, fákat csavart ki a szél, s utakat öntött el a víz a felhőszakadások nyomán. Péntek estétől vasárnap késő éjjelig 1100 riasztást kaptak a tűzoltók elsősorban Veszprém, Somogy, Pest, Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Az ítéletidő elsősorban Veszprémben okozott jelentős anyagi károkat. Az első felmérések szerint a félmilliárd forintot is eléri az ingatlanokra, parkoló autókra dőlt villanyoszlopok, fák okozta károk összessége.

Mindemellett különös gondot okozott az, hogy a vihar miatt – nem először – összeomlott az E.ON elektromos hálózata több térségben is. Pontos összesítést még nem készített az E.ON, de az már most biztos, hogy elsősorban Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében „több mint százezer fogyasztónál” szünetelt hosszabb-rövidebb a szolgáltatás a hét végén.

A legtöbb helyen csak néhány percre „ment el a villany”, de volt, ahol majd két napra. A Veszprém megyei Csöglén például péntek estétől negyven család 46 órán keresztül maradt áram nélkül. Nem volt jobb a helyzet az északkeleti országrészben sem, ahol hétfőre virradó éjszaka volt olyan időszak, amikor 50-60 ezer háztartásban volt áramszünet.

Előfordultak extrém helyzetek is: Szabolcsban éppen a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság nyíregyházi székházában nem volt áram mintegy negyedórán keresztül, így egyes segélyhívó telefonszámokat nem lehetett hívni. A Dunántúlon már vasárnap estére helyreállt az áramszolgáltatás, Kelet-Magyarországon azonban hétfő délelőtt még 13 ezer háztartásban nem volt villany, s az E.ON csak estére ígérte a hibák kijavítását. Osváth Károly, a Veszprém megyei Csögle polgármestere azt említette: sok családnál nem sikerült megmenteni a fagyasztóládák tartalmát, a benne tárolt csirkehús, hurka, zöldség sok családnál tönkrement.

Egyre gyakoribbak a viharkárok miatti áramszünetek, ráadásul a hibaelhárítás is meglehetősen lassú. Többen tudni vélik az okokat is: az E.ON nem kellően jó minőségű „alkatrészekből” fejleszti hálózatát, a hibaelhárítás pedig azért lassú, mert a cég az elmúlt években sok tapasztalt szakembert rúgott ki. Kutas István, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője azt mondta: hálózatukat mindig az előírásoknak, szabványoknak megfelelő módon fejlesztik, az elmúlt öt évben pedig nem bocsátottak el szerelőket cégüktől. Hozzátette: a gyakoribb üzemzavaroknak oka az, hogy mind több a szokatlanul heves, jelentős károkat okozó vihar.

A szóvivő megemlítette: a helyreállítás időigényes, olykor szántókon, erdőkben kell kilométereket megtenniük szerelőiknek, mire rábukkannak a hibára. Noha az E.ON szerint csak az időjárás okolható a hét végi nagy áramszünetért, s „minden tőlük telhetőt” megtettek az áramellátás helyreállításáért, alighanem lenne min javítani. Erre utal legalábbis az, hogy Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője egyeztetésre hívta a magyarországi áramszolgáltatókat és a Magyar Energia Hivatalt. A tárgyalások kiemelt témája az lesz: miként tudnák összehangoltabbá tenni a munkát.

A hét végi áramszünet kapcsán Grabner Péter, a Magyar Energia Hivatal felügyeleti osztályának vezetője érdeklődésünkre azt mondta: tájékozódnak az üzemzavar okáról és a hibaelhárításról, szükség esetén vizsgálatot indíthatnak. Mint azt tőle megtudtuk, az áramszolgáltatónak „garantált szolgáltatási kötelezettsége” van, vagyis kötbért kell fizetnie, ha nem tudja folyamatosan ellátni árammal ügyfeleit. A kötbérfizetés alól azonban felmentést kap, ha kiderül, hogy a szélsőséges időjárás okolható a hibákért. Azt még vizsgálják, hogy a hét végi vihar szélsőséges időjárásnak minősült-e.

Tavaly január óta többször is összeomlott az E.ON elektromos hálózata viharok miatt. Májusban volt olyan nap, amikor 100 ezer fogyasztónál nem volt villany. Múlt októberben 40 ezren maradtak áram nélkül.

Tavaly január végén két-három napig nem volt villany 120 Zala és Vas megyei településen, miután a viharos szél és a havazás miatt sorra dőltek ki a villanyoszlopok, szakadtak el a vezetékek.

A felső-szabolcsi Demecserben Tóth Sándorné házának tetejét tépte le a vihar, sok helyen nem volt áram, a helyreállítás azonban több körzetben lassú
A felső-szabolcsi Demecserben Tóth Sándorné házának tetejét tépte le a vihar, sok helyen nem volt áram, a helyreállítás azonban több körzetben lassú
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.