A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő, 8,6 hektáros Arlói-tó partján az 1960-as években néhányan kis horgászviskót építettek, engedély nélkül. Az évtizedek során mintegy száz épület került még közvetlenül a tópartra, amelyek szinte minden komfortot nélkülöznek. Mindez kihat a víz élővilágára is. Felgyorsult az amortizáció, és legalább százezer köbméter iszapot kellene a tóból kikotorni. Különösen a patak befolyásánál töltődött fel a meder, ami aszályos időben szárazon marad és bűzlik. Ezt az állapotot akarta megszüntetni öt háztulajdonos, amikor a kifolyó cső magasságát 20 centivel megtoldották.

Balogh Zoltán hivatásos halőr volt az egyik beavatkozó, aki azt hangsúlyozza: ő csak jót akart. A szintemelés lehetővé tette a halak számára az ívást, mert így kijutottak kedvelt szaporodási helyükre, a nádasba, megszűnt a bűz. Véleménye szerint a házak nem ekkor kerültek veszélybe, hanem egy másik beavatkozás után. Néhány horgász úgy gondolta, azért nem fog halat a saját stégjéről, mert magas a víz. Ezért leverték a zsilip lakatját és egy vasrúddal feszegették a tolózárat. A leeresztő szerkezet ettől megrongálódott, azóta csak az alsó kifolyón távozik víz a tóból. A tavaszi nagy esők víztömege ezért felgyülemlett és mintegy 120 centivel emelkedett a tó szintje. Az engedély és biztosítás nélkül álló házak több hete áznak a bennük lévő bútorokkal és más értékekkel együtt.

A zsilip kezelésének joga nem tisztázott. A horgászegyesület elnöke, Faragó Péter azt állítja, nincs közük a szerkezethez. A polgármesteri hivatalban a vízügyi felügyelőséget nevezik meg kezelőként. Az Északmagyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség hatósági osztályvezetője, Bese Barnabás kijelentette: a tavak vízjogi engedély alapján üzemelnek, és a vízszint megváltoztatásához ennek módosítását kellett volna kérni, ami nem történt meg.