Senki nem hirdet gyűléseket, a médiumokban nem tesznek közzé ígéretekben gazdag politikai hirdetéseket, az utcákon hiába keressük a plakátokat, postaládákban a szórólapokat. A közelgő választásoknál nagyobb érdeklődést vált ki egy durva bűncselekmény, vagy akárcsak az időjárás is. Mintha mindenki megfeledkezett volna arról, hogy alig két hónap múlva a helyi életviszonyokat jelentősen befolyásoló döntések sorozata előtt áll az ország. Vagy inkább arról van szó, hogy az eredmény előre borítékolható?

A lagymatag kampány ez utóbbi vélekedést erősíti. Sajtóvisszhangot nem a programok, hanem a botrányszagú kis históriák váltanak ki. Hírré válhatott az MSZP szerencsétlenkedése a főpolgármester-jelölés kapcsán, a kormánypártoknak az újbudai emberük keresésénél tapasztalt tanácstalansága vagy egy fideszes polgármester más párthoz igazolása is. Kár lenne persze megfeledkezni arról, hogy az önkormányzati választás nem a pártokról szól: a 3200 település döntő többségében eddig a független jelöltek között dőlt el a verseny.

A nagypolitika a tízezres lélekszámot meghaladó városokban – alig 160 ilyen van – és a megyei közgyűlésekben van jelen. Ezen a szinten a politikai erők fontos presztízs- és hatalmi kérdésnek tekintik, hogy minél több polgármesterük s megyei közgyűlési elnökük legyen. A településvezető politikai hovatartozása a lakosság számára sem közömbös, hiszen egy-egy jelentősebb város polgármesterének pártállása és a központi fejlesztési lehetőségek között mindig mutatkozik korreláció.

Nem véletlen, hogy az MSZP és az SZDSZ 2002-es győzelme után – és a Medgyessy-féle osztogatási politika hatására – vörösre színeződött az ország. Ha nincs az őszödi beszéd, a kormánypártok a 2006-os helyhatósági választáson is lényegesen jobban szerepelnek. De iszonyatosan nagyot buktak, akkorát, hogy szinte már akkor eldőlt a 2010-es parlamenti voksolás is.

Az októberi választás tétje sem kisebb számukra, hiszen ha a szocialista párt maradék polgármesterei – elsősorban a fővárosi kerületekben és néhány megyeszékhelyen – elbuknak, az az MSZP válságának súlyosbodását, országosan az ellenzéki pozíciók gyengülését hozza. Ennek ellenére látványos roham helyett biztonsági játékra törekednek. A párt mindössze 1600 embert indít – 2006-ban ennek többszörösét kandidálta, igaz, akkor másfélszer annyi képviselői helyért folyt a küzdelem –, és bár az összes megyében állít közgyűlési listát, egyéni jelöltjei kizárólag a minimum tízezer lakójú városokban szállnak ringbe.

A Jobbik offenzívabb: több mint kétezer jelöltje indul, és kisebb települések sorát is megcélozza – nem reménytelenül. A Fidesz totális győzelemre tör, ennek jegyében több mint négyezer embere kerülhet a szavazólapokra. A kormányoldalnak persze könnyebb dolga van: míg korábban az MSZP-nél, most a Fidesznél jelentkeztek támogatásért függetlenként sikeres helyi politikusok is. Azt beszélik, hogy aki nem kopogtatott, annál esetleg kopogtattak, és rávették az együttműködésre.

Ha a jobboldali jelöltek többsége befut, nemcsak a 330-340 városban, hanem a községek egy részében is kormánypárti polgármester és testület léphet hivatalba. A közvélemény-kutatási adatok szerint ez megtörténhet. A Fidesz ölébe hullhat a helyi Magyarország. A többiek egyelőre csak asszisztálnak ehhez.