Felszámolás a miskolci kórház-üzemeltető kft. ellen?

Bár egy tanácsadó cég felszámolást kezdeményezett Miskolc kórháza ellen, a város szocialista alpolgármestere nem aggódik, a választásokhoz illesztett politikai akciónak tartja e lépést. Az eset kétségtelen furcsasága, hogy a szóban forgó követelés mindössze alig nyolcszázezer forint kamattartozás, miközben a kórháznak ennél nagyságrendekkel nagyobb hiteleket nyújtó beszállítók egyelőre türelmesen várnak a pénzükre.

Bár azt továbbra sem tudni, lesz-e pénz még az idén a kórházak konszolidációjára, de az ágazat forráshiánya egyre nagyobb feszültségeket okoz országszerte. Ha a bíróság úgy dönt, elvben megkezdődhet a HospInvest Zrt. után a második kórházüzemeltető cég fölszámolása, a miskolci önkormányzat által a város két kórházát működtető MISEK Kft.-é. Korábbi beszállítója, az üzleti tanácsadással foglalkozó X-Centrum Kft. ugyanis csődeljárást kezdeményezett a bíróságon ellene, mert – szerinte – az üzemeltető nem fizetett meg 782 ezer forint késedelmi kamatot, miután szerződést bontottak velük.

A helyi kormánypárti politikusok Szinay Attila (Fidesz) és Molnár Péter (KDNP) hozták nyilvánosságra hétfőn a történteket, mert szerintük ez a kezdeményezés veszélyezteti a több mint 200 ezer ember egészségügyi ellátásáért felelős kórház működését. A politikusok azt is állították, hogy egy olyan cég kérte a fölszámolást, amelynek tulajdonosai között korábban a szocialista vezetésű városi önkormányzat is ott volt, ám időközben ez a vállalkozás átkerült Bernáth Attilához, aki az MSZP miskolci választmányának elnöke lett. (Bernáth Attilát lapzártánkig nem sikerült elérnünk.)

Az állítást vitatja, és a fölszámolási eljárást sem tartja valós veszélynek, csupán „nyomáspróbának” a város egészségügyi ellátásért felelős alpolgármester, Mokrai Mihály. Szerinte mindez nem több, mint az önkormányzati választásokhoz kötődő politikai akció. Lapunknak azt mondta: a csődtörvény alapján meg sem lenne indítható az eljárás, mert azt csak a kölcsönösen elismert adósságok esetében hagyja jóvá a bíróság.

A szóban forgó kamattartozást a MISEK Kft. nem ismeri el. Az X-Centrum Kft. a szolgáltatásaiért járó 9,5 millió forintot szerintük maradéktalanul megkapta. Hozzátette: ha a bíróság mégis jogosnak ítéli az X-Centrum követelését és szabad utat ad a felszámolási eljárásnak, nincs akkora öszszegről szó, amit a város még a felszámolás előtt ne tudna rendezni. Az alpolgármester megjegyezte: ennél sokkal nagyobb problémának ítéli, hogy miközben a Fidesz megígérte a kórházkonszolidációt, eddig abból semmi nem valósult meg.

Csak az elmúlt egy évben több mint ötödével nőtt a kórházak adóssága, a csődhelyzetbe sodródott harminchármas listán az előkelő negyedik hely a miskolci városi kórházat működtető cégé, a MISEK Kft.-é. Csak ez az intézmény a beszállítóinak milliárdos összeggel tartozik. A milliárdos adósok élbolyában ott vannak a megyei súlyponti kórházak, az egyetemi klinikák és kisebb városi kórházak is.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az ATV-nek adott nyilatkozatában idén mintegy 50 milliárdnyi többletforrást tartott szükségesnek a rendszer működőképességének megőrzéséhez. Ám, hogy várható-e bármilyen konszolidáció, azt egyelőre nem tudni. Orbán Viktor miniszterelnök tárcalátogató körútja alkalmával hétfőn a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban találkozott Szócska Miklóssal, az egészségügyért felelős államtitkárral, de azt nem tudni, hogy a találkozón szóba került-e az adósságrendezés. A megbeszélés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A kiszivárgott hírek szerint Orbán támogatta államtitkára rendszerjobbító terveit, de hogy ezek mik, azt mind a mai napig nem lehet tudni. Ugyan az államtitkár korábban arra készült, hogy egy új, hiteles adatgyűjtésen nyugvó kórházi adósságfelmérés adataival meggyőző érveket visz a találkozóra, ez azonban nem készülhetett el. A kórházak ugyanis első körben olyan kérdőívet kaptak, amely alkalmatlan volt az eltérő gazdálkodási renddel működő intézményektől érkező adatok összevetésére, egységesítésére.

Ráadásul csak a 2010-es évről kértek gazdálkodási információkat a kórházaktól, miközben ismert, hogy sok intézménynek van 24 hónapos átütemezett adóssága. Ezért pénteken újabb pótkérdőívet juttatott el a tárca az intézményeknek. Ám erre a kórházak negyede kedd délutánig még nem válaszolt.

A miskolci kórház – milliárdos adósságokat görgetnek az egészségügyi intézmények
A miskolci kórház – milliárdos adósságokat görgetnek az egészségügyi intézmények
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.