A Fidesz viszont azt állítja: csak azt teszi, amire a nép a kétharmados többséggel feljogosította. Eddig tudtommal egyedül Miklósi Zoltán tette kérdésessé ezt a logikát (A többség és az alkotmány, Élet és Irodalom, 2010. május 7.). Én hozzá csatlakozom.

Ha a Fidesz úgy akar valamit módosítani, hogy az ellentétes az új Országgyűlés megalakulásakor hatályos alkotmánnyal, kétharmadával módosítja az alkotmányt, s aztán, immár „alkotmányosan” magát a szabályt is. Az eredeti, 1989-es szabályozás szerint az alkotmánybírákat az Országgyűlés kétharmados többséggel választja, a jelölés pedig a képviselőcsoportok egy-egy tagjából álló jelölőbizottság dolga.

Ez a rendszer úgy-ahogy biztosította az Alkotmánybíróság függetlenségét. Most viszont a Fidesz a jelölésből is kikapcsolta a konszenzuskényszert. A médiáról szóló kétharmados törvények módosításával a kormány- és ellenzéki pártok együttműködési kényszerére épülő kuratóriumok helyébe olyan médiahatóság kerül, amelynek élén a miniszterelnök kinevezettje áll. A választási eljárási törvény módosításával a négy évre választott Országos Választási Bizottság helyére Fidesz-közeli személyekből álló testületet választottak.

Mindez a közfelfogás szerint alkotmányos, hiszen ahol az alkotmányt módosították, ott ez eleve nem lehet alkotmányellenes, az alkotmányosság kérdését csak a mindenkor hatályos alkotmányszöveg alapján lehet megítélni, ahol pedig az alkotmányhoz nem kell nyúlni, ott a kétharmados többség belátása szerint módosíthat minden kétharmados törvényt.

Szerintem nem így van.

Az 1989-es alkotmány 2. §-a írja le a politikai berendezkedés legfontosabb elveit. Eszerint: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

A népszuverenitás mellett a másik alapelv a kizárólagos hatalombirtoklás tiltása, vagyis a hatalommegosztás. Ez sokféle szervezeti megoldás mellett érvényesülhet, az amerikai vagy francia elnöki rendszer is demokrácia, nem csak az angol vagy német parlamentáris szerkezet, hiszen mindegyikben megvannak az alaposan kidolgozott fékek és ellensúlyok.

Amerikában például az elnök és a kongresszus egymástól való függetlenségében, a bíróságok és a sajtó függetlenségében stb. lelhetők fel azok a garanciák, amelyek az elnök hatalmát korlátozzák. Az elnöki rendszer orosz, kazah, fehérorosz, egyiptomi vagy iráni változatában ilyen garanciák nincsenek, ott demokratikus jogállamról aligha beszélhetünk. Egyaránt összhangban lehet a demokratikus jogállam alapjaival a kormány alá rendelt vagy a kormánytól független ügyészség, a bírósági hierarchiának az igazságügy-miniszter alá rendelése vagy az Országos Igazságügyi Tanács működtetése, hogy csak néhány, a hazai vitákban ismert ügyet említsek, feltéve, hogy valamilyen formában érvényesül a működés demokratikus kontrollja.

Ha tehát a kétharmados kormánytöbbség például az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot hozza létre – mint 1997-ben tette –, vagy ha a jövőben a kormány alá rendelné az ügyészséget, ehhez alkotmányt is kellett, illetve kellene módosítania, de ezzel nem került, illetve nem feltétlenül kerülne szembe az alkotmány 2. §-ában rögzített alapokkal.

Azok a kétharmados többséggelmeghozott parlamenti döntések viszont, amelyek a kormánytól és az országgyűlési többségtől az alkotmány szerint független állami intézmények vezetőinek kiválasztását szabályozták új módon, megszüntetve a húsz éven át érvényesülő konszenzuskényszert, gyakorlatilag a hatalom megosztását szüntetik meg, s kizárólagos hatalomgyakorláshoz vezetnek. Szimbolikus, ahogy a miniszterelnök saját személyében közli a Fidesz-frakcióval, és a nyilvánossággal, hogy kik legyenek az új alkotmánybírák. Erről két évtizeden át a frakciók tárgyalásán állapodtak meg.

Amíg köztársasági elnököt javasol a miniszterelnök maga, addig nincs alkotmányos probléma, hiszen a köztársasági elnök jelölése gyakorlatilag eddig is a kormánytöbbség kezében volt, utoljára 1990-ben volt ez ügyben konszenzus a kormány és a vezető ellenzéki párt között. (Az első két fordulóra meghatározott kétharmados szabály az alkotmány szövegezőinek azt a vágyát fejezi ki, hogy a köztársasági elnököt is konszenzussal válasszák, és ettől bizony mi, szabad demokraták és szocialisták tértünk el 1995-ben Göncz Árpád újraválasztásakor, meg sem kísérelve az egyezkedést az ellenzékkel. Ez – ma már látom – akkor is hiba volt, ha Göncz népszerűsége, tekintélye miatt nehéz lett volna mást tennünk.)

Amikor azonban az alkotmánybírák, az ÁSZ-elnök vagy a médiahatósági vezető kiválasztását veszi a maga kezébe a miniszterelnök, már alkotmányos probléma keletkezik. Olyan hatalmat gyakorol az egész államszervezet irányításában, amilyennel a rendszerváltás előtt az állampárt főtitkára, illetve politikai bizottsága rendelkezett.

Amikor az alkotmány szövegezői a 2. § (3) bekezdését, benne „a hatalom … kizárólagos birtoklásának” tilalmát megfogalmazták, éppen annak a folyamatnak a megismétlődését kívánták kizárni, ahogyan a negyvenes évek végén pártállami rendszerré alakult át az 1945-ben létrejött magyar demokrácia. Az alkotmánybíró-választást, a számvevőszéki vezetők választását vagy az új médiahatóságot meghatározó törvények, illetve országgyűlési határozatok tehát akkor is alkotmányellenesek – ellentétesek a 2. § (3) bekezdésével –, ha a kétharmados többség azokat megalapozó passzust iktat be az alkotmányba.

De vajon nem túl tágan értelmezem-e a kizárólagos hatalomgyakorlás tilalmát? Vajon nem azt jelenti-e csupán, hogy senki sem akadályozhatja meg, hogy más politikai erő választások útján hatalomra kerülhessen? Azt gondolom, az ilyen szűkítés nem indokolt, a független hatalmi ágaknak a kormánytöbbség alá vonása megvalósítja a kizárólagos hatalomgyakorlást. A demokratikus jogállam nemcsak azt jelenti, hogy négyévenként választások vannak, hanem azt is, hogy két választás között is érvényesül a fékek és ellensúlyok rendszere.

Mi több, a Fidesz olyan változtatásokat is elkezdett a választójogi törvényekben, amelyek éppen annak megakadályozására irányulnak, hogy más politikai erő választások útján elvehesse tőle a hatalmat. Az első lépés ebben az önkormányzati választások és választási eljárás új szabályozása. A szavazatok hasznosulására vonatkozó szabályok átalakításával megnövelik a győztes mandátumainak arányát, a szükséges ajánlások számának felemelésével és a gyűjtési időszak lerövidítésével pedig megnehezítik potenciális ellenfeleik, a kisebb pártok indulását.

A következő lépés: az alkotmányba beleírták a parlamenti képviselők alacsonyabb számát, és ehhez a választási folyamat olyan átalakítását helyezték kilátásba, amikor már az első fordulóban is elég a relatív többség, ami a jelenlegi pártstruktúra mellett akkor is többséget biztosítana a Fidesznek az Országgyűlésben, ha elveszíti többségét a választók között. (A Fidesz által kilátásba helyezett új szabályozás mellett például a mai szlovák parlamentben továbbra is Fico pártjának lenne többsége, és tovább kormányozhatna.) A választójog ilyen módosításai – melyeket ellenzéki egyetértés nélkül vittek, visznek keresztül –megerősítik: kizárólagos hatalomgyakorlásra irányuló törekvéssel állunk szemben, amit tilt az alkotmány.

A képviselők az Országgyűlés megalakulásakor megfogadják: „az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom”. Mégis, az Országgyűlés törvényeket alkot és olykor módosítja az alkotmányt. Vajon nem ellentétes ez az alkotmányra tett esküvel? Amíg a módosítások nem érintik a 2. §-ban rögzített alapokat, addig nem. Ami azonban a jelenlegi Országgyűlés két és fél hónapja alatt történt, alapjaiban tette kérdésessé a 2. §-ban rögzített alapelvek érvényesülését. Ez már nem egyeztethető össze azzal, hogy „az alkotmányt… megtartom”. Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP minden képviselője, aki ezeket a törvényeket és alkotmánymódosításokat kezdeményezte vagy csak megszavazta, megszegte az alkotmányra tett esküjét.

A szerző közgazdász