Amikor a jelszó: mindent az emberben és mindent az emberért, a tanító pedig az új ember kovácsa volt.

Az Állami áruház című filmben Glauziusz bácsi, akit a legendás színész, Feleki Kamill alakított, azt remélte, hogy a szolgavilág megszűnésével „Ember lesz” az ő kis unokája. Hittem én is, remélem mégis?

Mit is jelent az ember fogalma, ha szűkítjük a tartományát? Férfi, férj, felnőtt, emberi lény, emberfajta, mesterember, tanárember, szennyember, jó és rossz ember, meganynyi állandósult jelentés, szókapcsolat, jelzős szerkezet, amely árnyalja ezt a főnevünket.

Jelenthet általában egy meghatározhatatlan személyt, valakit, akárkit. Engem is.

Sokakat, akik egész életükben közemberek voltak, jobbára közszolgák, hiszen az emberi közösségeket szolgálták. Tanítottak, neveltek, gyógyítottak, igazgattak, emberi csoportokat vezettek, hivatalokat működtettek. Életüknek ez volt az értelme, a haszna.

Tudták mit vállalnak és azt is, hogy milyen feltételekkel. Nem a hírnévre törekedtek, „csak” a jó hírükre, szakmai, emberi elismerésükre vigyáztak.

Miért éltek? Azért, hogy „a gúlához követ hordjanak, és az erősebbnek állítsanak emléket”? Úgy tűnik, igen. Az éppen aktuális erős ember, a hatalom birtokosa, aki nem tartja magát a Napisten fiának, de a választópolgárok negyedének akarata alapján valamennyi állampolgárt vezetni hivatott, kénye-kedve szerint, és főként néhány emberen vett bosszú céljából büntet egy egész hivatásrendet: tanítót, orvost, ápolót, közhivatalnokot. Nem téve különbséget a hatalom birtokosai és az ország működtetésére szegődött alkalmazottak között. Néhány politikus végkielégítése okán, megfosztja a kisembereket, a pórnépet, attól a lehetőségtől, hogy emberi élete legyen addig is, amíg új munkahelyet talál. Ha talál. Azok pedig, akik végleg elbúcsúztak a munkaerőpiactól, még néhány hónapig megkaphassák a járandóságukat.

Nem kívánom érvként felsorolni az európai nyugdíjakat, nem érvelek az európai közszolgálati bérekkel sem, hiszen abban is, másban is sokszoros a különbség a kontinens nyugati oldalán lévő országokban élő emberek és a mi juttatásaink között.

A győztes mindent visz. Igen, elvitte a közszolgálat becsületét, értékét. Indoklás nélkül elküldhető bárki a közintézményekből, arra való hivatkozással, hogy a munkavállaló is indoklás nélkül léphet ki a munkahelyéről.

Jól van ez? Szabad ezt? Számos sorstársamnak kellett távoznia az elmúlt napokban a közhivatalokból. Futószalagon kapták kézhez papírjaikat. Sem egy köszönet, sem egy jókívánság, sem jó szó, sem útravaló. Semmi emberi hang azoktól, akik minden mondatukban az emberre hivatkoznak.

Szabad országban, demokratikus jogállamban élünk, ahol minden ember egyenlő. Törvényeink védik polgári jogainkat, és büntetik az ellenük vétőket. Törvényeinket a választópolgárok akarata alapján választott képviselőink hozzák, akik elvileg értünk és nem ellenünk cselekednek, honatyáink és honanyáink ők, akkor is, ha hovatartozásunk és szimpátiánk alapján nem éppen rájuk szavaztunk. A haza üdve a legfőbb érdek a választóknak és a megválasztottaknak is. Az, tehát, hogy sikeresek legyenek, hogy választóik békében és biztonságban élhessenek, mindannyiunk elemi érdeke. Ezt nem írhatja felül sem hatalmi cél, sem bölcselet.

Törvényeink védik polgárainkat, kérdés azonban az, hogy védik-e a közszolgákat? Védik-e a politikai szálviharoktól, hogy az életük megteljen értelemmel, és ne kelljen ciklusonként újrakezdeniük a pályájukat? Védik, vagy visszamenőleges hatállyal duplán sújtják azokat a hivatalnokokat, akik az új kurzus előtt, maguktól kérték felmentésüket? Nem voltak politikusok, államférfiak, csak egyszerű alkalmazottak, akik – most nem térnék ki az okokra – önként adták át a helyüket az új műsor új szereplőinek.

Hogyan lehet törvényes az, ami ellentmond a jogdogmatikának, sérti a munkavállalói jogokat, a korábban írásba foglalt jognyilatkozatokat? Hogyan éljenek az emberek biztonságban, ha nem tudják még egy hónapra előre sem tervezni az életüket? Hogyan vállaljanak itthon közszolgálatot, ha kiszámíthatatlanok a feltételek, az életút pedig átláthatatlan? Hogyan válik emberré az én kis unokám egy ilyen embertelen világban?

A szerző exköztisztviselő