Hősi halott lehet Gamauf János

Már nem csak a bulvársajtó, a rendőrök és egyik legnagyobb érdekképviseletük, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szerszervezete is aggasztónak tartja a belügyi és a rendőri vezetés hallgatását az alsóörsi kettős gyilkosság ügyében. Bárdos Judit főtitkár sérelmezte, hogy az ORFK nem lépett és nem adott tájékoztatást az ügyben.

A bizonytalanságnak információink szerint két oka is van. Egyfelől, hogy egyelőre sem a rendőrség, sem az ügyben csütörtök óta nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség nem tudja pontosan, mi is történt Alsóörsön, mi lehetett a svájci-magyar kettős állampolgárságú feltételezett gyilkos indítéka. Másfelől jogilag nem tűnik egyszerűnek eleget tenni a rendőrségi közakaratnak, hogy tudniillik nyilvánítsák hősi halottá az orvlövész áldozatául esett Gamauf János főtörzsőrmestert. A hatályos belügyminiszteri rendelet alapján ugyanis elvileg csak az lehet hősi halott, aki kötelességének teljesítése közben kiemelkedő személyes helytállást tanúsított. Gamauf Jánosnak viszont esélyt sem adott az orvlövész a kiemelkedő személyes helytállásra. Így elvileg csak a Szolgálat halottjává nyilváníthatnák.

Belügyi forrásaink szerint a tárca vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy a belügyminiszter – aki táviratban fejezte ki részvétét mindkét áldozat hozzátartozóinak – a hatályos szabályozás keretei között is hősi halottá nyilváníthassa Gamauf Jánost.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.