Ellenséges terep

Életveszélyesen megfenyegették, megalázták, szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek című hetilap munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál nevű szélsőjobboldali találkozón – áll a hetilap pénteken megjelent számában.

„Terror a szigeten – Karikás ostorral várta az újságírókat a Jobbik országgyűlési képviselője” című cikk szerint a Hetek újságírói előre egyeztetett helyszíni riportra érkeztek a szélsőjobboldali táborba. Fényképeket csak engedéllyel, interjút pedig kizárólag Zagyva György Gyulával, a tábort szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökével, a Jobbik parlamenti frakciójának tagjával készíthettek. Zagyva állítólag egy ágyon fekve, karikás ostorral hadonászott beszéd közben, s azt mondta: „Örüljél, hogy nem vertek meg!”

Zagyva társa „zsidó pofátlanságnak” nevezte, hogy az újságírók bekapcsolták a diktafont, a jobbikos képviselő pedig állítólag azt mondta: ellenséges területre tévedtek a zsurnaliszták, „lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg…nánk titeket. És ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el” – mondta a lap állítása szerint Zagyva György Gyula, majd a két újságíró szemébe mondta, hogy legszívesebben „kitaposná a belüket”.

Zagyva György Gyula jobbikos képviselő a Népszabadság megkeresésére azt közölte: a cikkben szereplő állítások nem igazak, az idézett mondatok tőle bizonyosan nem hangoztak el.

„Ha van erről felvételük, hozzák nyilvánosságra! A szükséges jogi lépéseket megteszem, becsületsértésért és rágalmazásért a két újságíró fel lesz jelentve” – nyilatkozta a politikus. Azt nem tagadta, hogy karikás ostor volt a kezében interjú közben, de mint mondta: „miért ne lehetne?”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.