Egy kisvárosban ráadásul többnyire ismerősök szemébe kell nézni. Létszámstop, segélyek megkurtítása, minden személyi jellegű kifizetés (ideértve kétezer közalkalmazott bérét) megtizedelése, drasztikus költségviszszafogás minden területen – ezt kell nekik mondani. Félegyháza egy öt évvel ezelőtti sportcsarnoképítés törlesztési terheitől csődölt be. Hiba lett volna kihagyni a lehetőséget, mint kiderült, hiba volt belevágni is. Kemény országos gond ez, még Szegedet és Sopront is roppantó pénzügyi nehézségekkel. Az év végén országosan már 1300 milliárd forintot is meghaladó önkormányzati hitelés kötvényfizetési kötelezettség összege folyamatosan nő, de hogy ebből mennyi kétes, arra csak nem hivatalos banki becslés létezik: a fele. Ezen belül pedig úgy tíz százalékról lehet sejteni, hogy „külső segítség” nélkül ugyanúgy bedől, mint a félegyházi tartozás.

Könnyű lenne elverni a port a „könnyelmű” kiskunsági – és más –képviselőkön, csakhogy a sportcsarnok kormány által is támogatott beruházás volt. Sorolhatnánk az immár működésképtelen uszodákat, pénzhiánnyal küzdő, de „pántlikás támogatással” korszerűsített kisvárosi egészségügyi intézményeket, drágán felújított, de gyerek híján félüzemben oktató iskolákat, óvodákat. A kétes hitelek zöme ilyen fejlesztésekből származik. Még inkább abból, hogy az önkormányzatoknak a döntés idején fogalmuk sincs róla, hogy akár csak két év múlva is miből fizetnek. Nem is lehet. Az állam úgy készíttet kötelezően több évre szóló „gördülő pénzügyi tervet” a testületekkel, hogy közben maga azt sem tudja megmondani nyáron, januártól mennyi lesz az egy gyerek után járó normatív oktatási támogatás – meg úgy általában a központi járandóság. Ahogy a sokat emlegetett pályázatok lutrijátékhoz inkább hasonlítanak, mint közgazdaságilag tervezhető folyamathoz. Ami az önkormányzat harmadik gazdálkodási „lábát”, a saját bevételeket illeti, ott a mostani gazdasági válság mutatta meg, mennyire kevéssé lehet ezekre támaszkodni. Félegyházán például két, korábban prosperáló és tisztességes adót fizető nagyüzem is van, de most mindkettő súlyos gondokkal küzd. Erre aligha számíthattak a jövőt tervező képviselők.

A helyzet kialakulásában az állam felelőssége is nagy. Hiba volt az arra alkalmatlan, vagy legalábbis bizonytalan gazdálkodású önkormányzatokat is mindenféle tervek, programok sodrába csábítani. Elhitetni a pár száz lelkes faluval, hogy érdemes belevágni az uszodaépítésbe, hisz’ itt az uniós ingyenpénz, csak pályázzon bátran – önerőt adhat a bank is. Hihetetlenül sok, hasznosabban is felhasználható pénz áll kihasználatlan iskolai vagy kórházi épületszárnyakban, feltöltetlen medencékben. És a rosszul elköltött pénz hitelből fedezett részét is vissza kell fizetni. Száz és száz helyen fenyeget a Félegyháza-szindróma, miközben persze legalább lehet utálni a bankot, amiért a pénzét követeli.