Kormányzati törvénydömping vár ősszel a parlamentre

A parlament elé terjesztette a kormány az Országgyűlés őszi ülésszakára készített törvényalkotási programját, amely negyvenkét javaslatból áll. A jövő évi költségvetés és az azt megalapozó törvénycsomag mellett a legfontosabbak között a 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése, valamint az APEH, valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásához szükséges jogszabályok megalkotása szerepel. Utóbbiakat az adócsomag tartalmazza, amely a tervek szerint újraszabályozza az adózással kapcsolatos egyes határidőket, továbbá egyszerűsíti az adminisztrációt.

Novemberben fogadnák el azt a törvényt, amellyel létrehoznák a nemzeti eszközkezelő társaságot. Ezzel az intézménnyel rendeznék a jelzáloggal terhelt ingatlanok tömeges árverezéséből és a fizetési kötelezettségeiket teljesíteni nem tudók utcára kerüléséből fakadó problémákat. A kormány racionalizálná a költségvetési szervek működését is, és módosítaná a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt azért, hogy „vonzóbbá tegyék” ezt az intézményt.

Szintén novemberben fogadnák el a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását, amelylyel megteremtenék a lehetőségét a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők öregségi nyugdíjjogosultságának. Újraszabályoznák a gyes és a gyed rendszerét, valamint visszaállítanák a gyes melletti nyolcórás munkavégzés tilalmát. Törvénnyel biztosítanák, hogy 2011. január 1-jétől megkezdhessék működésüket a megyei kormányhivatalok.

Várhatóan elkészül az új jogalkotási törvény is – a korábbit az AB tavaly év végével semmisítette meg. Változtatnának a fővárosi és kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló jogszabályon, valamint újragondolnák a rendőrségi pótlékrendszert, és ugyanezzel a javaslattal igyekeznének felszámolni a rendészeti korrupciót is. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.