Lezsák Sándor, az Országgyűlés megválasztott elnöke nem tudja aláírni azokat a törvényeket, amelyeket a parlament rendkívüli és azon belül is meghosszabbított ülésszakon hozott a nyár közepén. Nem utolsósorban azért nem teheti ezt meg, mert tegnap háromnapos zarándokútra indult Kárpátaljára, hogy közel negyven diákkal járja végig a boldoggá avatott görög katolikus püspök, Romzsa Tódor életének főbb állomásait. Szerdán hazatér, csütörtökön tán pihen, pénteken aláír, így történetesen már semmiképpen sem kerülhetnek ezek a törvények Sólyom László tolla alá, mert a türelem Schmitt Pált terem, hatodikán már ő lesz az államfő. E ponton sajnos már csak a filológiai érdekesség kedvéért kell beidézni az Alkotmánybíróság – egy éppen Sólyom László igen tevékeny közreműködésével hozott – 1992-es határozatát, amely szerint „a köztársasági elnöknek a törvényhozási folyamatra kiható jogkörei nem formálisak, a köztársasági elnök az aláírási jogkörének gyakorlásával, illetve annak megtagadásával tényleges korlátját, ellensúlyát jelenti az Országgyűlés törvényalkotási tevékenységének”. Ezzel szemben Schmitt Pál előre megmondta, hogy ő nem lesz ellensúly, hanem csak motor, s így aztán olyanná válik a magyar államszervezet, mint valami régi repülő: kétmotoros. Hatodikán újraindul.

Lehet mondani, hogy Lezsák Sándor kirakta a parkolópályára a médiatörvény átalakítását, a pálinkafőzési jogszabályt, a kétmilliós végkielégítési, illetve fizetési plafont, a bankadót és még egy sor több – így jogi és alkotmányossági szempontból is – kritikus jogszabályt, megvárta, míg a mégiscsak inkább fék, mint motor államfő elstartol, landol a másik, s így teljessé válik a jogörvényt kavaró gépezet.

Nagy neveletlenség volna mindebbe belekeverni a tragikus sorsú Romzsa Tódort, aki görög katolikus hite mellett kitartva szenvedett mártíriumot, halt bele a sztálini hatalom többszörösen brutális támadásaiba. Romzsa Tódort megilleti a tisztelet, jár neki a zarándoklat, még ha számomra kérdéses is, hogy pedagógiailag eszményi megoldás-e negyven gimnazistát végigvezetni a politikai horror stációin. Hanem az időpont különös módon illeszkedik éppen azokhoz a napokhoz, amelyek Lezsák Sándor házelnök számára oly fontosak. A zarándoklaton való részvételt egy versenyen mutatott teljesítménnyel érdemelték ki a diákok. A versenykiírás így szólt: az első öt helyezett csapat kísérőjével együtt meghívást kap a 2010. július 5–8. közötti Romzsa Tódor-zarándokútra (Lakitelek–Nagybocskó–Huszt–Alsóbisztra–Verecke–Ungvár–Munkács–Lakitelek). Késő tavasszal Lezsák Sándor bejelentette, hogy az első hét helyezett csapat diákjai és felkészítő tanárai részt vesznek azon a Romzsa-zarándokúton, melyet július 5. és 8. között ő maga vezet. A legközelebbi hír – a napokban – már arról szólt, hogy augusztus elején indulnak. Meglehet, balesemény hozta így, megeshet, hogy a bölcs belátás: aki nincs itt, nem is írhat alá semmiféle törvényt. Lezsák maga úgy fogalmazott a rendkívüli parlamenti ülészak után „Gyors, határozott korszakváltás történik. Ám nem volt szó kapkodásról, tudatos, átgondolt munka zajlott a parlamentben.”

Hangsúlyos volt a kormány ellenőrzése – tette hozzá, de e tekintetben már akkor sem tudtuk, mire gondolhatott. Amire kellett volna, a köztársasági elnökre, biztosan nem.