A családon belüli erőszak nem kocsmai verekedés

Legyen a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállás – ezért gyűjt aláírásokat egy budapesti nő. Azt szeretné elérni, hogy az, aki megüti a feleségét, ne essen ugyanolyan elbírálás alá, mint egy kocsmai verekedés tettese. A két eset ugyanis teljesen más. A jogvédők szkeptikusak, de a kezdeményező mégis bizakodó, mert szerinte erről szól a demokrácia.

Még a hőségriadó idején is volt olyan, hogy egy nap alatt ezerkétszázan írták alá a kezdeményezést – meséli Halász Pálma, akinek már csak néhány napja maradt, hogy augusztus 5-ig összegyűjtsön ötvenezer aláírást. Célja az, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá nyilvánítását. Halász Pálma nem tagja semmilyen civil szervezetnek, azt mondja, hogy csak a saját története miatt kezdett aláírásgyűjtésbe.

– A saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen a családon belüli erőszak, de sok más nővel ellentétben nem vártam éveket, hanem kiléptem a házasságomból – meséli. Hozzáteszi: Magyarországon minden héten megöl egy nőt és minden hónapban egy gyereket valamelyik hozzátartozója, leggyakrabban a nő férje, élettársa, barátja, illetve a gyermek apja vagy nevelőapja. – Nem értem, hogy ha jogszabály rendelkezik arról, hogy egy aranyhalat hány liter vízben és milyen alakú akváriumban lehet tartani, akkor ez a bűncselekmény miért nem érdemel önálló tényállást – mondja. Emlékeztet arra is, hogy az ENSZ a nők hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő bizottsága, a CEDAW már 2005-ben ajánlottaMagyarországnak, hogy nyilvánítsa önálló törvényi tényállássá a családon belüli erőszakot, de azóta sem történt semmi.

Eddig körülbelül 20-30 ezer aláírást gyűlt össze, de Halász Pálma bizakodó, mert ezek a szignók szintre kizárólag budapestiektől származnak, a vidéki ívek csak augusztusban érkeznek be. – Tudom, hogy az aláírások tíz százaléka általában érvénytelen, de ennek ellenére bízom a sikerben. Szerintem ugyanis erről szól a demokrácia – mondja.

– Támogatjuk a kezdeményezést, bár kicsit aggódunk, hogy a nyári időpont nem a legszerencsésebb – mondja Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület munkatársa. Ugyanakkor szerinte egy ilyen „nőmozgalom nélküli országban”, kevés esélye van a kezdeményezésnek akkor, ha legalább néhány parlamenti képviselő támogatását nem tudja maga mögött. A NANE korábban már többször javasolta a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá nyilvánítását, de politikai elkötelezettség hiányában ez eddig nem vezetett sikerre – teszi hozzá. Ennek ellenére azt mondja, hogy még ha esetleg eredménytelen lesz is az aláírásgyűjtés, akkor is lehetnek pozitív következményei. – Több tízezer ember kinyilvánítja a véleményét. Erre a későbbi javaslatok során is figyelemmel kell majd lenni, mivel ezt minden politikai erőnek komolyan kell vennie – állítja. Ezért támogatják Halász Pálma önálló kezdeményezését.

És hogy miért lenne jó, miben segíthetné az áldozatokat, ha a családon belüli erőszak önálló bűncselekmény lenne? Szakemberek szerint ennek egyrészt szimbolikus jelentősége lenne, egyfajta erkölcsi állásfoglalást jelentene a cselekménytípus elfogadhatatlanságáról. Felhívná a figyelmet arra, hogy a családon belül elkövetett erőszak nem egyenlő azzal, ha valaki például egy kocsmai vita során megüt valakit. Ma egy családtag bántalmazása ugyanúgy testi sértésnek számít például, mint egy idegennel való verekedés. Csakhogy így eltűnik a családon belül elkövetett bűncselekmények sajátossága, az, hogy ezekben az esetekben az elkövető és az áldozat együtt kénytelen élni, továbbá az, hogy az erőszak változatos formákban ismétlődik és a különféle formái egymást erősítik. Ha valakit el is ítélnek azért, mert például a felesége sérelmére egy rendbeli súlyos testi sértést követett el, ebben az ítéletben nincs benne, hogy az elkövető egy másik embert hosszabb időn keresztül bizonytalanságban tartott, megfélemlített. Ráadásul, amíg a családon belüli erőszakot nem fogadják el speciális bűncselekménytípusként, addig a nemrég bevezetett távoltartás alkalmazása is problémás.

Az önálló tényállás abban is nagy segítséget nyújtana, hogy a kutatók világosabb képet kapjanak a családtagok bántalmazásáról Magyarországon. Most ugyanis meglehetősen nehéz a különböző bűncselekmények (emberölés, testi sértés, kényszerítés, személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése vagy a nemi erkölcs elleni cselekmények) közül kiválasztani a családon belüli erőszak körébe sorolható eseteket. Ez a bűncselekménytípus egyébként önálló tényállás többek között a spanyol, portugál, a svéd és lengyel büntető törvénykönyvekben is.

Az Örs vezér téri aluljáróban
Az Örs vezér téri aluljáróban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.