Egyre feszültebb a helyzet a filozófiai kutatóintézetben

Munkaügyi perek indulhatnak az MTA Filozófiai Kutatóintézetében, egyre feszültebbé válik a viszony az intézetet vezető Boros János és kollégái között.

Tizenöt munkaügyi per indulhat az MTA Filozófiai Kutatóintézetében, hiszen az intézetvezető előzetes minősítése szerint a huszonöt fős csoportból enynyien nem teljesítik a szakmai követelményeket – közéjük tartozik a korábbi helyettes intézetvezető Gábor György, illetve Békés Vera, Frenyó Zoltán.

Perek egyébként is akadályozzák az érdemi munkát. Az intézet egyik munkatársa, Demeter Tamás sajtópert indított egyik kollégája ellen. (A Népszavában azt írtaGáborGyörgy, hogy egy tavaly decemberi ünnepségen Demeter lezsidózta.) A pert Demeter első fokon elveszítette. A per alperesét, illetve hat tanúját az intézetet vezető Boros János szakmailag alkalmatlannak minősítette. Az ügy előzménye, hogy ez év elején új vezető került a filozófiai kutatóintézet élére. Boros János pécsi professzor kinevezése meglehetős vihart kavart a szakmában. A korábbi igazgató, Vajda Mihály akadémikus nem pályázott az intézet élére, bejelentkezett viszont helyettese, Gábor György, valamint Boros János. Boros Jánost azonban –Gábor Györggyel ellentétben –sem az intézet munkatársi köre, sem az eseti szakmai bizottság nem támogatta. Pálinkás József akadémiai elnök akkor azt mondta: az akadémiai kutatóhelyek tanácsa javaslatára nevezte ki Boros Jánost.

Boros János tehát ellenszélben kezdte meg munkáját. Nem könnyítette a helyzetét az sem, hogy az intézeti ügyeket kibeszélő kollégákat február közepén arra figyelmeztette: nyilatkozni csak az ő engedélyével szabad. Jóri András adatvédelmi biztos néhány nappal ezelőtt kelt állásfoglalása szerint a kutatóintézet igazgatójának nem volt, illetőleg nincs titokminősítési jogosultsága. Az igazgatói levélben foglalt rendelkezésnek tehát nincs jogi relevanciája.

Időközben Boros elindított egy belső szakmai minősítést. Arra volt kíváncsi, hogy az akadémiai intézetben dolgozó kollégák milyen szakmai folyóiratokban és milyen gyakorisággal publikálnak. A kollégák egy része ezt nem értette, hiszen a kollégák minden évben leadták szakmai jelentésüket. Eddig egyetlen munkatárs esetében sem merült fel az intézet korábbi vezetőinek részéről, hogy akár csak figyelmeztessenek valakit arra, több munkát várnának el tőle. Meglehet, a korábbi vezetők nem tulajdonítottak jelentőséget ennek a követelménynek. Boros János azonban azt vallja, hogy egy akadémiai kutatóhelyen nívós tudományos munkát kell végezni.

Az előzetesen bekért adatok alapján a huszonöt intézeti munkatárs közül többen nem feleltek meg. „Mára Boros János szerint intézetünkmunkatársainak kétharmada, tizenöt ember – jórészt ugyanazok, akikről pár hónapja oly elismerően szólt –alkalmatlan hivatása gyakorlására. Van közöttük azMTA doktora, egyetemi professzor, patinás szakmai szervezet elnökségi tagja, illetve alelnöke” – olvasható abban a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatban, amelynek tizenöt aláírója között szerepel Békés Vera, Frenyó Zoltán, Gábor György és Tamás Gáspár Miklós. Utóbbinak valóban nincs tudományos fokozata, se nyelvvizsgája, ellenben senki sem kérdőjelezheti meg szakmai felkészültségét. És négy nyelven beszél. Lapunk információi szerint az igazgató meghatározta, hogy mely hazai folyóiratokban való megjelenést tekint értéknek. Az Alföldben és a Tiszatájban való megjelenés érték, nem számít annak viszont a Mozgó Világ vagy a Magyar Zsidó Szemle – utóbbi egyébként épp azMTA támogatásával jelenik meg.

„Az előzetes minősítésnek pillanatnyilag nincs jogi következménye, de többet az üggyel kapcsolatban nem mondok, mert nem a lényegi problémáról beszélünk” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban lapunknak Boros János, majd hozzátette: „a belső szakmai vizsgálat azért folyik, hogy a munkatársak számára világos legyen, hogy bizonyos minimális követelményeket mindenkinek teljesítenie kell”. Az MTA szakmai bizottságai is részt vesznek majd ebben a munkában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.