Az előbbiek felsorolását a miskolci székhelyű észak-magyarországi környezetvédelmi felügyelőség igazgatójával kezdte, elvégre tegnap frissiben épp Felsőzsolcán, egy árvíz utáni bejáráson jelentette be, hogy felmentette őt tisztségéből, s a helyszínen be is mutatta utódját. A pécsi igazgatóval folytatta, aki szavai szerint elment ugyan nyaralni, de már szabadsága megkezdése előtt kézhez vette az elbocsátó szép üzenetet.

Nyugdíjba megy a szolnoki és a szombathelyi vezető, s meneszti a budapestit, a győrit, a szegedit – utóbbiak az államtitkár szavai szerint szintén tegnap kapták meg felmondólevelüket. Székesfehérváron már korábban megtörtént a vezetőváltás, az ottani főnök felfelé indult a ranglétrán, s immár a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozik. Helyére Illés Zoltán korábbi személyi titkárát, egy lelkes környezetvédelmi aktivistát, civilben iskolaigazgatót neveztek ki, „oszt jó napot”. – Ez akkor így összesen nyolc – hajlította be ujjainak zömét az államtitkár, s maradt egyenesen, peckesen mindössze két kicsi ujjacska.

A „debreceni” meg a „nyíregyházi”.

Munka az elmúlt hetekben amúgy nemigen folyt már a felügyelőségeken, a bizonytalan légkörben arra sem merték ráütni a pecsétet, amire korábban rutinosan rányomták. Az igazgatók a szakmai döntések helyett legfeljebb azon töprengtek, melyik nap érkezik a hivatali selyemzsinór: kirúgásukat hetek óta lebegtette az államtitkár. Magyaráznia sem kell, ki miért megy, és miért marad, erről a Fidesz idejében gondoskodott, amikor kétharmados többségével megváltoztatta a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt. Azóta indoklás nélkül, két hónapi végkielégítéssel meneszthető az is, aki gyatrán dolgozik, korrupt vagy becstelen, s az is, aki csupán nem tetszik nekik, nem a ő emberük, vagy nem a ő emberük embere, vagy egyszerűen csak másnak kell a helye.

A felfelé bukott fehérvárit nem számolva hét „kicsi indián”, hét behajlított ujjacska, hét igazgató gondolkodhat most erőst, hogy vajon melyik kategóriába tartozott. Választ hiába remélne, az nem jár, elvégre forradalmi idők vannak: suhog a kasza, vágják a rendet, nem számít az sem, hogy ilyenkor egy helyre kerül ocsú és búza, ahogyan az aratáskor lenni szokott.

Ámbátor a népi bölcsesség szerint épp Illés neve napján, július huszadikán nem volt tanácsos aratni. Megfigyelték, hogy ezen a napon gyakrabban fordult elő jégverés, mennydörgés. „Illés szekere zörög” – mondták ilyenkor az öregek. Sok helyen a mezőre se engedték ki dolgozni az embereket, nehogy villám csapjon valakibe a szabad ég alatt, s a vihar is szétzilálta az addig szépen összerakott kazlakat. Illés szekere hetek óta zörög.