'Nem elégedtek meg a segélyekkel? Meg fogtok halni!'

„Nem elégedtek meg a segélyekkel? Meg fogtok halni!” Ilyen feliratokat is voltak azokon a szórólapokon, amelyeket a napokban találtak Felsőzsolcán.

Az ügyről a Társaság a Szabadságjogokért romaprogramjának egyik jogvédő munkatársa tájékoztatta lapunkat, s a hírt a rendőrség is megerősítette. Az árvíz sújtotta településen – ahová számos önzetlen adakozó mellett néhány magánszemély „megcímkézve” juttatta el segélycsomagját, mondván, abból romák nem kaphatnak, csak „magyarok” – a cigánysoron találta az egyik asszony az elszórt, nyomtatott lapokat: megmutatta több utcabelinek, majd egyikük feljelentést tett a rendőrségen.

Budai János, a felsőzsolcai cigány kisebbségi önkormányzat vezetője tudósítónknak azt mondta: a szórólap a romák elleni támadásra uszított, s valamennyit átadták a rendőrségnek.

Megtudtuk: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság nemzet vagy kisebbség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes vagy tettesekkel szemben. A szórólap pontos tartalmáról a rendőrség nem adott tájékoztatást, mondván, azzal maguk is elkövetnék a kisebbség elleni izgatás bűntettét. Információik szerint Felsőzsolcán majd egy tucat szórólapot találtak, amelyeket helyi lakosok egymás közt osztogattak.

Közölték: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében más, hasonló jellegű esetről nincs tudomása a rendőrségnek, s megfogalmazásuk szerint árvízi vonatkozása nincs az ügynek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.