Schmitt kapja a törvényeket

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András nyílt levélben kéri Schmitt Pál házelnököt, hogy minél előbb írja alá a parlament rendkívüli ülésszakának utolsó napján elfogadott törvényeket, ezzel lehetővé téve, hogy Sólyom László vizsgálhassa meg azok alkotmányosságát.

Schiffer szerdai közleményében azt hangsúlyozza: kérésével azt a sajtóban megjelent találgatást kívánja eloszlatni, amely szerint a parlamenti többség azért halogatta a médiafelügyeleti törvénnyel kapcsolatos végszavazást, hogy az már ne Sólyom László elé kerüljön aláírásra, hiszen ő az aláírás előtt előzetes normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól. A frakcióvezető kiemeli: az Országgyűlés házszabálya lehetővé teszi, hogy a házelnök „államfői önmagának” küldje meg az utolsó ülésnapon elfogadott törvényeket. Ez a helyzet azonban „kiüresíti az államfői funkciót, s így ellentmond az alkotmány szellemének”. Emlékeztetőül: Schmitt Pál korábban kijelentette, hogy ő nem kíván ellensúlya lenni a kormánynak, épp ellenkezőleg, a törvénykezés motorjává válna.Magyarul: nem túlságosan valószínű, hogy a leendő államfő ugyanolyan szempontrendszer alapján véleményezne egy-egy jogszabályt, mint elődje, Sólyom László. Ugyanakkor e ponton érdemes megjegyezni, hogy Orbán Viktor kormányfő, miként azt az MTV Az Este című műsorában a napokban kifejtette, nem híve annak a felfogásnak, hogy a köztársasági elnök ellensúlya a kormánynak, szerinte az államfő a végrehajtó hatalom része.

A nyílt levél előzménye, hogy az Országgyűlés kommunikációs irodája szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Lezsák Sándor, a parlament fideszes alelnöke csak a jövő héten, pénteken írja alá az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén – vagyis a múlt csütörtökön – elfogadott törvényeket és küldi el az aznap hivatalba lépő Schmitt Pál köztársasági elnöknek.

Több mint egy tucat törvényt fogadott el az Országgyűlés az utolsó munkanapon, köztük a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó törvénycsomagot, a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását. Elfogadták a kilakoltatásimoratóriumotmeghosszabbító és a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását, a nemzeti földalapról szóló törvényt, a közbeszerzési törvénymódosítását. Elfogadták azt az alkotmánymódosítást, amely három évig korlátozza a fegyveres szervek volt tagjainak választhatóságát, illetve azt a törvényt, amely az alaptörvényben teszi lehetővé különadó kiszabását az állami vagyonnal gazdálkodó, az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.