Tamás István arról a háromnapos akcióról számol be, melynek során a Veszprém, Zala, Vas és Győr megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőségek munkatársai, valamint a keszthelyi Ruhagyár, a Várpalotai Szénbányászati Tröszt és a Fűzfői Papírgyár dolgozóiból alakított társadalmi kollektíva végigjárta az északi part hatvan éttermét, presszóját, csárdáját, bisztróját. S azt vizslatták, hogy lehet-e alapja például ennek a párbeszédnek.

– Előre megmondom, hogy kenyér nincs – figyelmeztette a vendéget a tihanyi Sport Étterem pincére.

– Miért nincs?

– Mert megették. A szerző fölidézi azt a szörnyű élményét is, melynek során az első osztályú étteremben elfogyasztotta pocsék vacsoráját (öt-hat szem vízben főtt krumpli, tenyérnyi karajszelet, konzervlecsóval pirosítva 29 forintért), majd a pincér azt mondta neki: csak drága pilzeni vagy Rocky sört tud hozni.

– Megitták? – kérdi a kolléga.

– Dehogy – feleli a pincér. –Nem is volt.

A „kánikula vámszedői” úgy vágták át a „mit sem sejtő vendéget”, hogy az ebédre 3-4 forintot „rászámoltak”. A Kisfaludy-házban a 12 tagú asztaltársaság számláján 136 forint 20 fillérrel többet tüntettek föl a valóságos fogyasztásnál. De trükkösen ám. A pincérek korábbi étlapokat használtak! S az uborkasalátát 2,10 helyett így 4,80-ért sózták rá a „mit sem sejtőre”.

A Halászkertben a vendégek rizlinget ittak, de szürkebarátot fizettek (a felszolgáló megjegyzése az eljárás megindítása előtt: „Az is jó bor”.) A csárdákban bevett dolog volt a súlycsonkítás, az árdrágítás. A füredi Balaton Étteremben csoda történt. Egy hónap alatt 35-40 kilóval több süllőt adtak el, mint amennyi beérkezett! „Ha tekintetbe vesszük a tisztítás és az elkészítés során bekövetkező súlyveszteséget – jegyezte meg a cikkíró –, ez a mutatvány mindenképpen figyelemre méltó.” Ennek, no meg a halászlécsonkításnak (az ellenőrök 7 adagja az előírt 1,34 kilogramm helyett csak 1,04-et nyomott!) is eljárás lett a vége.

Szemérmetlenül kicsinek bizonyult a kővágóörsi téesz csárdájában a házi disznótoros, ellenben piros pontot kapott a tihanyi Visszhang (csárda), a Kecskeköröm, a Szép kilátó (Akarattyán) és a füredi Kedves Cukrászda.

A vendéglátó vállalatok tudták, hogy mi a helyzet, de kimagyarázták magukat azzal, hogy a nyári hónapokra kénytelenek voltak „tapasztalatlan” üzletvezetőket, pincéreket alkalmazni. Olyan embereket, olvasható, akik a „szabad rablás” területének tekintik a Balaton-partot. A „felfedett hibákból” a belső ellenőrzés lazaságaira lehetett következtetni. Arra, hogy „több üzletvezető liberális felfogása és magatartása túlmegy a megengedhető határon”, az a példa szerepel, hogy a csopaki vasúti kisvendéglő vezetője, ismerve az egyik hivatásos ellenőrt, annak közeledtére úgy rikkantotta el magát: „Vigyázat, fiúk, jönnek a zsaruk!”

Ó, a Balaton! Ilyen kemény és szigorú dolgok történtek a régi nyarakon.