Pártonkívüliek a szocialista programgyártók között

Szeptemberig válik teljessé az MSZP programtanácsának névsora, a testületben várhatóan nemcsak a párthoz szorosan kötődő „nagy öregek”, hanem fiatal kutatók, egyetemi szaktekintélyek is helyet kapnak – értesült a Népszabadság. A stratégiai testületet a volt pártelnök, Lendvai Ildikó vezeti.

„Nem párttagkönyvet, hanem agyat kérünk a belépőhöz”, így fogalmazott legutóbb Lendvai Ildikó volt szocialista pártelnök, amikor bejelentette: a korábbi pártkongresszus által létrehívott programtanács vezetését látja majd el a jövőben. Lendvai azt mondta, a párton belüli és pártonkívüli baloldali gondolkodókból álló grémium feladata az lesz, hogy rendszeresen „karbantartsa és frissítse” az MSZP gondolkodását. Az egyelőre még bizonytalan, kik kaphatnak majd szerepet a programtanácsban.

A Népszabadság információi szerint a testületnek hét-nyolc állandó tagja lesz, mellettük számos meghívott, részint egyegy szakterületről, részint hasonló nemzetközi szervezetek magyar tagjaiból. Úgy tudni, a koncepció szerint nem elsősorban a „nagy öregekre”, hanem leginkább a középkorú és fiatal kutatógeneráció tagjaira számítanak. A tanács szeptembertől kezdi meg a munkát, eleinte várhatóan hetente-kéthetente, később havonta egyszer fog ülésezni.

A grémium alapvető feladata az MSZP programjában kijelölt fő irányok részleteinek kidolgozása és korrekciója. Azt ugyanis a pártvezetés is látja: a korábbi szocialista politikához képest legalább négy területen kell korrigálni az irányt. Így kidolgozzák az MSZP részletes elképzeléseit az állam új funkcióival kapcsolatban, a társadalmi mobilitás és az integráció új eszközeit, a gazdaságpolitika új, elsősorban a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő képességeire és a közcélú munkavégzésre vonatkozó törekvéseit, illetve „a modern szociáldemokrácia új témáit”, például a fogyasztóvédelem kapcsán felmerülő igényekre adandó válaszokat. Ugyanakkor a programtanács egyik feladata lesz a jelenlegi kormánypolitikával szembeni stratégiák kidolgozása is, így például a „demokrácia szűkítését” megakadályozó politikai válaszok kitalálása.

Úgy tudjuk, ugyancsak a Lendvai Ildikó vezette testület foglalkozik majd az új társadalmi témák feldolgozásával, így például a közbiztonságigény és a szabadságjogok összehangolásával, a zöldpolitika kibontásával, illetve az állam és az egyház viszonyának a kérdésével. A programtanács által kidolgozott javaslatok az elnökség, a választmány és a frakció elé kerülnek. A javaslatok alapvetően három meglévő dokumentumból indulnak ki. Ezek: a 2009-es választási program, a 2010-es miniszterelnök-jelölti program, illetve a még 2007-es alapértékprogram. Szükség esetén ezek módosítását is kezdeményezhetik.

Szintén a programtanácshoz tartozik majd az a feladat, hogy fontos stratégiai kérdésekben szakmai és közéleti vitákat szervezzen, a nagyvárosokban létrehozandó demokrata körök hálózatával. Az előadók, illetve a körök „mentorainak” többségét épp a programtanács tagjai adják. Mivel a programtanács tagjai tiszteletdíjat nem kapnak, infrastruktúrájukat a pártközpont biztosítja. Költségek várhatóan csak a demokrata körökkel kapcsolatban merülnek fel, erre lapunk információi szerint a pártalapítványoknál hoznak létre pályázati keretet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.