'Válságban van a kapitalizmus'

Traian Basescu román államfő és Tőkés László EP-alelnök társaságában, Németh Zsolt külügyi államtitkár moderálásával tartott szombaton Tusnádfürdőn előadást Orbán Viktor miniszterelnök. A tavalyihoz hasonló társaság ezúttal „Közép-Európa közepe” témában fejtette ki véleményét a nyári diáktábor részvevői előtt.

A rendezvényt bevezetve Tőkés László emlékeztette a román államfőt, hogy az erdélyi magyarság többsége több alkalommal is rá szavazott az elmúlt években, s a tavalyi elnökválasztások alkalmával újbóli hatalomra jutásához is hozzájárult. „Mi támogattuk az elnök urat (...) az alantas támadásokkal szemben, mi kapartuk ki a gesztenyét a tűzből, kérjük, hogy hálálja meg nekünk, és adják meg az autonómiát” – fogalmazott a székely mellénybe öltözött volt püspök.

Orbán Viktor előadása kezdetén kijelentette: Basescu elnökhöz „baráti, szívélyes és őszinte viszony” fűzi, amely „érdekekből táplálkozik”. A kormányfő ezt követően hosszasan ostorozta „a nyugati típusú kapitalizmust”, amely válságával „tektonikus erejű világmozgásokat” okozott. Ennek során „a spekulatív pénzmozgások”, „a gátlástalanság” a termelői munkával szemben előnyhöz jutott. Úgy vélte, a jelenlegi rendszert fenntartani tovább nem lehet, s a piac viszonyait is új erkölcsi alapokra kell helyezni.

A miniszterelnök megvédte a bankadót. Bár azt mondta, nem akar „a bankrendszer Che Guevarája lenni”, a pénzt ne mindig onnan vegyék el, ahol nincs, a kisemberektől, hanem onnan is, ahol van.

Más kérdés szerinte, hogy a keresztény értékrendű világ visszaszorul, és nemsokára a világ össztermékének csak a felét fogja adni. Ilyen körülmények között Oroszország felértékelődik, az EU-nak ki kell tehát egyeznie az oroszokkal, s ebben Közép-Európa kulcsszerepet játszhat. A térség államainak össze kell fogniuk, közösek ugyanis az érdekeik: energiabiztonság, közlekedésfejlesztés, finanszírozás. Éppen ezért kell létrehozniuk saját közép-európai pénzintézeteiket is, hogy ne a tengerentúli finanszírozástól függjenek.

Orbán olyan rendszert ígért, amelyben a törvénytisztelő, a dolgozó embernek – „a spekulánsok eddigi húsz évével szemben” – anyagi előnye származik. Közölte: 2010-ben a magyarok elvesztettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi bért, 20-ról 25 százalékra nőtt az áfa, 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár. Ehhez képest a bankadó nem tekinthető igazságtalan intézkedésnek – szögezte le. Az embereknek bízniuk kell és biztatniuk egymást, mert az új kormány intelligenciájukra, szellemi erejükre, az oktatásra, a kultúrára és az államszervezésre építi a jövőt.

Kérdésekre válaszolva Orbán a leváltott „posztkommunista kormányzat” bűneiről beszélt, elsősorban arról, hogy 2003-tól kezdve hitelekből finanszírozott szociális kiadásokat, a felvett pénzeket saját politikai céljai szerint szétosztogatta, és ezzel ismét eladósította az országot.

Orbán rámutatott: idén októberben a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés lejár, és a kormány újat kötni nem kíván, mert az IMF „a bankok nemzetközi szakszervezeteként kezdett viselkedni”, elutasítja „az ország szuverenitását sértő nyomásgyakorlást”, a megoldásokat pedig az unión belül, a közös európai politikákban keresi.

A magyar–román kapcsolatokat Orbán a „józan agy, forró szív és hidegvér” alapjára helyezné, s az együttműködést Basescuval és Romániával „a jövőbeli közös haszon jegyében” képzeli el.

Traian Basescu ismét bebizonyította, hogy fikarcnyit sem enged autonómiaügyben. Kijelentette sokadik alkalommal, hogy valamennyi romániai lakosnak ugyanannyi autonómiára van szüksége; és hogy Románia egyik szomszédos állam közigazgatási berendezkedésébe sem szólt soha bele az ott élő románok érdekében. Úgy vélte, nem egyik vagy másik tartomány a fontos, hanem a tartományokon belüli egyensúly kialakítása.

Basescu szerint Közép-Európa erősödik, és ennek egyik fő alapja a román–magyar együttműködés és bizalom lehet. „Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy Közép-Európát felépíthetjük a földrajzra, a történelem kellemetlen eseményeire, az etnikai vagy a vallási különbségekre” – figyelmeztetett. – Az egyetlen közös érték, amelyre a régiós összefogást alapozni lehet, a NATO és az EU értékei – mondta. „Bár földrajzilag Európa közepén élünk, a központ mégiscsak Brüsszel marad, csak Brüsszelen keresztül tehetjük magunkat erőssé a globális versenyben, ezért Brüsszelt meg kell erősítenünk” – fejtette ki.

Az előadásokat követően Orbán Viktor és Traian Basescu –a nyilvánosságtól távol – informális tárgyalásokat folytattak.

Orbán Viktor, Németh Zsolt és Traian Basescu Tusnádfürdőn
Orbán Viktor, Németh Zsolt és Traian Basescu Tusnádfürdőn
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.