Kötelező kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát az állami intézményekben. Méret, szín, hely pontosan meghatározva, mint minden akkurátus rendpárti rendszerben. Épp mint a minap Ficónál a szomszédban (vö. hazafisági törvény!).

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor az osztályteremben Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Rákosi képei voltak kifüggesztve, és reggelenként negyedórával korábban kellett az iskolába rohanni, hogy le ne késsem a zászlófelvonást és a Köztársasági indulót (Elnyomás, szolgasors, ez volt a rend ezer évig …). Sőt emlékszem a gimnáziumi és atyám kötelező hivatali Szabad Nép-félóráira, a kötelező terv- és békekölcsönjegyzésekre, a sugdolózásokra, az elhallgatásokra, a képmutatásra, a hazudozásokra, a lehalkított rádiókra. Az állandóan ott bujkáló félelemre. Nem volt ez túl régen, csak úgy 60 éve, de azok, akik a mostani úton elindultak és bennünket is rá akarnak hajtani, azoknak rég volt, mert akkor még meg sem születtek. Nem ismerhetik ennek az útnak a buktatóit, s főleg nem a végét. Én és korosztályom ismerjük. Nagyon is jól. Az út végén egy forradalom volt. Egy igazi. 1956.

Olvasom, hogy az árpádsávos zászlóanya el akarja venni Biszku Béla nyugdíját. Nem mintha én szeretném B. B.-t, sőt ellenkezőleg. De ez a javaslat arra az időre emlékeztet engem, amikor Rákosi Mátyás 1953-ban megvonta nagyapám nyugdíját, aki ebbe a méltánytalanságba még az évben belehalt. Sokan voltak ilyenek, és ennek az útnak is ugyanott volt a vége: 1956. október 23.

Olvasom, hogy bármely köz-, azaz mostantól kormánytisztviselőt indoklás nélkül ki lehet tenni az állásából. Ez megint arra az időre emlékeztet, amikor atyámat elbocsátották az adóhivatalból 1950-ben, mert nem volt hajlandó kiszolgálni a rendszer népelnyomó intézkedéseit. Onnantól segédmunkásként tartotta el a családját. Sokan voltak akkor is ilyenek, és az ő útjuk is ugyanoda vezetett: 1956. október 23-hoz.

Olvasom Fricz Tamás nemzeti politológus írását arról, hogy itt az ideje az igazi rendszerváltásnak, és ideje megtartani a lusztrációt. Lustrum: ókori római pogány megtisztulási szertartás a cenzus végén, állatáldozatokkal. Nos, valami cenzusnak most is vége lett, és ezt a megtisztulást F. T. úgy képzeli el, hogy le kell leplezni a múlt rendszer (értsd: a Kádár- és a Gyurcsány- és a Bajnai-rendszer) kiszolgálóit, bűnöseit, haszonélvezőit, és azoktól meg kell tisztítani a magyar társadalmat. Ez megint csak érdekes művelet lesz (áldozatokkal), mert ha ezt következetesen végigviszik, akkor nem sokan maradnak a mostani kormány- és pártgarnitúrákban. Különösen ha az apák, anyák, apósok, anyósok és a szélesebb család bűnei is az utódokra hárulnak. Így aztán a „lustrálásból” olyan tisztogatás lehet, mint amilyet már ismerünk. 1949-től kezdve az ilyen egyéneket, akiktől meg kellett tisztítani a társadalmat, ügyesen elkülönítették pl. Recskre, Kiskőrösre, a Hortobágyra stb. Katonatiszt nagybátyámat és családját pl. Mádra. Nem mindenki élte túl, de aki túlélte, boldogan vett részt a diktatúra elsöprésében, a forradalomban!

Olvasom az internetes újságcikkek hozzászólásait. Aki nem olvassa, nem tudja elképzelni ezt a gyűlölettől fröcsögő, primitív, acsarkodó kórust, a gyűlölködés, a zsidózás, a komcsizás, az árulózás hangorkánját. Ezt olyanok gerjesztik és terjesztik, mint Fricz Tamás, Kövér László, Vona Gábor, ifj. Hegedűs Loránt, Bayer Zsolt, Pörzse Sándor és társaik, akik még nem tudják, hogy ennek az útnak a végén mi van. A forradalom! Mint 1956. október 23-án!

Igazán hálásak lehetünk a közszolgálati tévének, hogy a július 3-i hétvégén bemutatták az 1956-ban készült Hannibál tanár úr című magyar filmet (amit 5 nappal a forradalom kitörése előtt mutattak be Budapesten). Ebben kísérteties hasonlóság mutatkozik az 1931-es Turul Szövetség (a Töhötömök) és a mai magyar Jobbik meg annak gárdája között. (Amely éppen ezen a hétvégén tartott avatást a budapesti Erzsébet téren. Zseniális műsoridőzítés!) Érdemes volt nézni a gyűlölettől eltorzult, mármár nem is emberi ábrázatokat. Akik úgy akartak „lustrálni” (azaz inkább lincselni), mint a maiak a mai nyúlbélákat (imrekertészeket, gykonrádokat, gyurcsányokat stb.).

Igaz, hogy az út akkor nem a forradalomba, hanem annál sokkal véresebb és pusztítóbb „lustrálásba” vezetett. Az elvtársak és a fajvédők (nemzetvédők) váltogatják egymást, de az emberi butaság örök.

Akik a fülkeforradalmat elkezdték, tudják-e, hol lesz e forradalom vége?

Jó lenne viszont tudni, mi kezdődött el: a jövő vagy a múlt?

Mert egyáltalán nem mindegy!

A szerző a Tokaj-hegyaljai Történelmi Borút Egyesület tiszteletbeli elnöke