Orbán kolbásztöltése lehet a határeset

Órákon át tartott a fideszes médiacsomaghoz tartozó úgynevezett médiaalkotmány általános vitája. A javaslat egyelőre csak a kormánypárti többségnek tetszik.

Csekély és épp emiatt így sokatmondó érdeklődés mellett tartották meg tegnap az Országygyűlés plenáris ülésén az öt részből álló fideszes médiacsomaghoz tartozó „médiaalkotmány” általános vitáját. A kétharmados Fidesz–KDNP-többségből alig több mint tíz képviselő ülte csak végig a tanácskozást a több mint kétszázhatvanból, az MSZP is átlagosan csak négyöt politikussal képviseltette magát, ahogyan az LMP tizenhat fős frakciójának is jobbára csak harmada volt jelen.

A létszám alapján a Jobbikot érdekelte leginkább a téma, a radikális frakció majd minden tagja végigülte a vitát. Beszédes, hogy a kormány részéről mindössze Nyitrai Zsolt nemzetgazdasági államtitkár jött be a T. Házba, s ő sem volt mindig jelen. Schiffer András LMP-frakcióvezető figyelmeztette is a házelnököt, hogy a vita nem folytatható, ha a kormányt nem képviseli senki a parlamentben.

A törvényjavaslat egyik benyújtójaként Rogán Antal szólalt fel először az általános vita kezdetén – ezután ő is elment hosszabb ideig –, s beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a most tárgyalt médiaalkotmány mindössze alapelvek gyűjteménye, egy átfogó szabályozás előkészítése. Kiemelte, hogy nem a szabadság korlátozására, hanem a felelősségvállalásra helyezik a hangsúlyt.

Rogán szerint a hatályos médiatörvény megbukott, épp azok az elvek nem érvényesülhetnek, amelyeket védeni igyekszik. A fideszes politikus arra kérte az ellenzéket, hogy a csomagot a benyújtott fideszes módosítókkal együtt kezeljék és értelmezzék. Ezek egyébként puhítanak az alapkoncepción, miután annak bizonyos részei heves tiltakozást váltottak ki. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a házszabály szerint általános vitát csak az eredeti szövegről lehet lefolytatni.

L. Simon László fideszes vezérszónok úgy vélte: az elmúlt évek „korlátozott demokráciájában” szembesülhettek azzal, hogy ha nincs a szabad sajtó, akkor az „alkotmányos jogainkat korlátozó, korrupciós ügyektől hemzsegő Gyurcsány-éra akár évtizedekre is meghatározhatta volna hazánk sorsának alakulását”.

Mandur László szocialista vezérszónok szerint gátlástalan hatalmi törekvést mutat a csomag, amely független intézményeket akar ellenőrzés alá vonni. Novák Előd (Jobbik) koncepciótlannak nevezte a csomagot, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy a kormánytöbbség bebetonozza magát a negyedik hatalmi ágat jelentő médiába is. „Ahelyett hogy bevásárolják magukat a kereskedelmi tévékbe, inkább regulázzák meg őket”, tette hozzá. Majd az adatközlési, nyilatkozati kötelezettségről szólva újból a többi pártot, elsősorban a Fideszt ostorozta, mondván, a kormánypárt számos alkalommal egyszerűen nem válaszol az újságírói megkeresésekre.

Novák a mobiltelefonjáról próbálta meg bejátszani az egyébként a baloldalhoz kötődő Egyenlítő TV egyik videofelvételét, amelyen a riporter a Kubatov-ügyről érdeklődik a Fidesz sajtóosztályától, de ott egyszerűen rácsapják a telefont. Novák a mikrofonjához tartotta a telefonját és bejátszotta a videó hanganyagát, az ülést akkor vezető Jakab István (Fidesz) alelnök viszont félbeszakította, mondván: „ez nem egy konferencia”. Azt is közölte, hogy a lejátszott hanganyag szövegét jegyzőkönyvezni sem lehet.

Lendvai Ildikó arról beszélt: jó, hogy módosítókkal „kilúgozták” az eredeti verziót, de így ennek nincs semmi értelme, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy – ahogyan azt a Fidesz már tette korábban – a „főnökök” kérésére a frakciótöbbség nem fogja végül leszavazni a saját, „altatótablettaként” használt módosító javaslatait. Ezt L. Simon László kikérte magának.

Karácsony Gergely az LMP részéről arról beszélt, hogy az eredetileg benyújtott javaslat „tragikusan rossz”, s a beadott módosítók is csak keveset javítottak rajta. Az ökopártiak szerint nem lehet megspórolni a társadalmi vitát, újra kell gondolni a törvényt. Karácsony a tájékoztatási kötelezettség kapcsán megemlítette: az eredeti elképzelés értelmében a Paprika TV-nek is be kellene számolnia fontos politikai eseményekről, „bár Orbán Viktor kolbásztöltése lehet határeset”.

Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a Fidesz nem vonja vissza, és az Országgyűlés elfogadja az úgynevezett „médiaalkotmányt”. Mandur László szocialista képviselő szerdán úgy vélekedett: nem volt olyan ellenzéki párt vagy szakmai szervezet, amely ne támadta volna a törvényjavaslatot, ami szerinte alkotmányellenes és nem illeszkedik az uniós irányelvekhez sem.

Szép új világ – a Tv-maci alkalmazkodott címmel tartott demonstrációt tegnap a médiatörvény parlamenti vitája idején a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom
Szép új világ – a Tv-maci alkalmazkodott címmel tartott demonstrációt tegnap a médiatörvény parlamenti vitája idején a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.