Az ÁSZ új elnökének négy évig nem hiányzott a 120 millió

Nyomozást indított a VPOP Dél-alföldi Regionális Nyomozóhivatala egy 2005-ben befejezett belvízvédelmi beruházás ügyében. Felmerült ugyanis, hogy 119 millió forint értékű munkát kifizettek, de nem végeztek el. Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék új elnökének a Békés Megyei Közgyűlés elnökeként négy éven át nem tűnt fel a hiány.

A büntetőfeljelentést Varga István országgyűlési képviselő, a Fidesz vezette Békés Megyei Közgyűlés jogi képviselője tette 2010. június 17-én, a Btk. 288. paragrafusába ütköző „elszámolási kötelezettség megszegésével elkövetett jogtalan gazdasági előnymegszerzésének bűntette” miatt, ismeretlen tettes ellen. Ebben az ügyben a vámhatóság regionális nyomozóhivatala jogosult lefolytatni a nyomozást. Varga István korábban több éven át képviselte a Békés Megyei Önkormányzatot abban a polgári perben, amelyet Kétegyháza község önkormányzata ellen indított. A kétegyháziak ugyanis nem fizették ki a belvízvédelmi beruházás rájuk jutó önerejének egy részét, 11 millió 185 ezer forintot. Arra hivatkoztak, hogy a településükön öszszesen 219 millióba kerülő beruházásból nem végeztek el 119 millió forint értékű munkát. A négy helyi záportározóból nem termeltek ki 58 ezer köbméter iszapot, és a rőzsefonatos partvédelem sem készült el, holott ezek árát kifizették a munkára elnyert állami céltámogatásból.

– 2005. augusztus 5-én volt a műszaki átadás – mondta erről Varga István. – A kétegyháziak akkor egy árva szót sem szóltak arról, hogy a munka nincs elvégezve.

Az átadás idején még az MSZP volt többségben a megyei önkormányzatban, amelynek a későbbi önkormányzati miniszter, Varga Zoltán volt az elnöke. Kétegyháza polgármestere a szintén MSZP-s Gulyás György volt. A 2006. őszi választáson Gulyást a független Kalcsó Istvánné váltotta, a megyében pedig a Fidesz vette át az irányítást, Domokos László, az Állami Számvevőszék jelenlegi elnökének vezetésével.

– Mi is felszólítottuk a kétegyházi önkormányzatot, hogy fizessék ki az önrészt, de nem tették. Voltak mendemondák, hogy valaki lenyúlta a pénzt, a papírok viszont azt mutatták, hogy a munkát rendben elvégezték, a kétegyházi önkormányzat pedig szabályszerűen átvette. Az volt az álláspontunk, hogy a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs, ezért követeltük a megyének járó pénzt a bíróságon – magyarázta Varga István.

Évekig tartó pereskedés következett. Végül a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletében szakértői véleményekre hivatkozva „nem látta bizonyítottnak, hogy a munkát elvégezték”, ezért úgy döntött: Kétegyházának nem kell megfizetnie a kamatokkal már 13 millióra rúgó összeget. Békés megye felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, de a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta a jogerős ítéletet.

– Nem értettem egyet a bírósággal abban, hogy a megyén van a bizonyítási teher – jegyezte meg az ítéletről Varga István.

– Öt év távlatából nehéz megállapítani, hogy volt-e iszapkotrás, és épült-e rőzsefonatos part.

Kalcsó Istvánné, Kétegyháza független polgármestere azonban már 2006-ban, a megválasztása után kijelentette, hogy azért nem fizetnek, mert nem végezték el a munkát. Kérdésemre Kalcsóné leszögezte: Varga Zoltánék idejében is kaptak fizetési felszólítást, de a polgári pert már Domokos László elnöksége idején indította ellenük a megyei önkormányzat. Idén is érte kár Kétegyházát a ki nem kotort belvíztározók miatt: elburjánzott bennük a nád, és csökkent a befogadóképességük.

Varga István megerősítette: a megyei önkormányzat 2006 októberétől 2010 júniusáig nem tett büntetőfeljelentést az ügyben.

– Nekem az volt az álláspontom, hogy vigyük végig a polgári pert. Ha azt megnyerjük, nem lett volna semmi probléma. De ezek szerint az előző önkormányzati vezetés idején úgy fizették ki a beruházás ellenértékét, hogy nem ellenőrizték, el lett-e minden végezve. Majd a nyomozás eldönti, történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki követte el.

Nevük elhallgatását kérő informátoraink szerint akkoriban nyolc településen, összesen 1,3 milliárd forintot költöttek ilyen belvízvédelmi beruházásokra. Elképzelhető, hogy nemcsak Kétegyházán maradtak el munkák, hanem másutt is. A Magyar Nemzet információi szerint a nyomozás során vizsgálják, hogy hamis okiratokat felhasználva utólag próbálták-e „lepapírozni” az el nem végzett munkákat. A Népszabadság érdeklődésére a VPOP sajtóosztálya a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket.

Varga Zoltán volt önkormányzati miniszter, 2006-ig a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, sikeresnek tartja a belvízberuházást.Kétütembenmajdnem 30 település gondjait enyhítették, mondta kérdésünkre. Varga nem tud más településről, ahol az önkormányzat vitatta volna az önrészt. Neki a kétegyháziak nem mondták, hogy nincs kikotorva az 58 ezer köbméter iszap. Ha valakiknek jelezték, azok csak Domokos Lászlóék lehettek, ám a fi deszesek is a kétegyházi önkormányzatot perelték az önerő miatt. Varga Zoltán úgy érzi, a Bajnai Gordon vezette kormány volt minisztereként a büntetőfeljelentésnek ő a célpontja, pedig – állította – nem követtek el törvénysértést.

Mivel fi deszes tagja is volt a kivitelezőt kiválasztó közbeszerzési bizottságnak, és négy évig a Fidesznek nem tűnt fel, hogy nem végezték el a 120 milliós munkát, sőt a kétegyházi polgármesternek sem hitték ezt el, meg akartam kérdezni Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék új elnökét: 2006-ban miért nem ellenőrizték az elődeiktől átvett ügyeket? Hatalmas politikai támadást lehetett volna indítani ezzel az üggyel Varga Zoltánék ellen –miért nem ütötték le a magas labdát akkor? Miért csak 2010 júniusában tettek feljelentést –és az erről szóló döntésekben személy szerint mekkora szerepe volt neki, a közvagyon legfőbb őrévé megválasztott Domokos Lászlónak?

Az Állami Számvevőszék elnöke sajtóirodáján keresztül azt válaszolta: sem kompetenciája, sem hatásköre nincs e kérdések megválaszolására.

Kétegyháza, csatorna
Kétegyháza, csatorna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.