Kikéri a kormány a svéd Gripen-aktákat?

Mégiscsak kiderülhet, hogy milyen titkokat rejtegetnek az úgynevezett Gripen-ügy magyar szálait taglaló svéd vizsgálati akták – legalábbis ha a kormány betartja ígéretét.

A parlament hétfői plenáris ülésen Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető-helyettes felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kormány teljes körű elszámoltatásról és a korrupció felszámolásáról beszél, mintha ez leginkább egy leszámolási terv és nem korrekt elszámolás alapján zajlana. Jávor rámutatott, hogy évek óta nem látni tisztán a Gripen gépek állami beszerzését illetően, amely az első Orbán-kormányt és az utána következő Medgyessy-kabinetet is érintette.

Emlékeztetett, hogy a Gripenek és az F–16-osok kapcsán kirobbant korrupciós botrány kapcsán a svéd nyomozó ügyész jelezte: elküldi a vonatkozó vizsgálati anyagot, ha Magyarország illetékesei kérik. Eddig nem kérték. Pedig Christer van der Kwast államügyész 2007-ben például a köztelevízió egyik esti műsorában is megerősítette: a gyanú szerint Magyarországon és Csehországban is döntési pozícióban lévő emberek kenőpénzt kaptak a lízingszerződésekkel kapcsolatban. Jávor Benedek egyértelművé tette: ha az Orbán-kormány komolyan gondolja az elszámoltatást, úgy kikéri a vonatkozó iratcsomagot. Ha nem, úgy azt az LMP fogja megtenni a megfelelő fórumon és formában.

Jávor felszólalására a közigazgatási és igazságügyi miniszter válaszolt.Navracsics Tibor azt mondta: érti a türelmetlenséget, de a szocialisták anynyi feldolgozandó ügyet hagytak hátra, hogy eddig nem jutott mindenre idő. Navracsics ugyanakkor kijelentette: az Orbán-kormány idején nem volt korrupció – ezt szerinte a svédek is megállapították –, így az, ha volt, akkor aMedgyessy-érában történt. A miniszter egyúttal bejelentette, hogy ki fogják kérni az iratokat, a honvédelmi tárca vezetése ugyanis elkötelezett abban, hogy minden korrupciógyanút feltárjon.

A Gripen-szerződés aláírása után, 2001. december 20. Balról: Szabó János honvédelmi miniszter, Björn Von Sydow svéd védelmi miniszter és Matolcsy György az első Orbán-kormány gazdasági minisztere
A Gripen bérleti szerződés aláírása után, 2001. december 20. Balról: Szabó János honvédelmi miniszter, Björn Von Sydow svéd védelmi miniszter és Matolcsy György az első Orbán-kormány gazdasági minisztere
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.