Gyomirtók
Keller László az MSZP megbízásából nyolc évvel ezelőtt vetette bele magát nagy lendülettel a munkába, ám igazi eredményt nem tudott felmutatni. Feljelentések születtek ugyan, de azok az ügyészségnél elakadtak. Vagy azért, mert nem volt megalapozott a gyanú, vagy – mint azt sokan a baloldalon feltételezték – a jobboldallal szívélyes viszonyt ápoló ügyészség politikai okokból akadályozta a vizsgálatok lefolytatását.
Most meg Papcsák Ferencre vár a feladat, hogy kigazolja a minisztériumok körüli földeket. Tulajdonképpen lenne dolga. Mert bizony gazdagon nő a dudva azon a vidéken. Mikor, milyen színű virágot bontva: az árnyalat a pirostól a narancssárgáig terjed, s voltak évek, amikor a mezők kékbe borultak. Butaság volna tagadni: bizony komoly céghálózatok épültek ki az elmúlt húsz évben, hogy megcsapolják a kincstárat.
Nincs is hálásabb üzleti kapcsolat, mint beszállítójává válni egy állami intézménynek – persze most foghatják a fejüket az egészségügyben érdekelt cégek vezetői, mert arrafelé speciel nem terem sok gyümölcs. A kórházak jelentős késéssel, vagy egyáltalán nem tudnak fizetni a vállalkozásoknak.
Azért az állami szféra túlnyomó részében kiszámítható jövedelmet jelent egyegy megbízás, ráadásul itt a megrendelők nem annyira kényesek, mint a magukat piaci alapon megmérető cégek, amelyek kőkemény feltételeket támasztanak. Nem is rajzanak körülöttük a tanácsadók, PR-cégek úgy, mint a mi pénzünkből finanszírozott intézmények környékén.
Szóval elő a gyomirtót. De aztán alaposan meghinteni vele a mezőt! Mert némely gaz gyökere mélyen fut a föld alatt. Sőt a politikai botanika ismer olyan agresszív növényt, amelyik egy gyökérről ereszt egyszerre piros meg narancsszín virágokat. A gyanútlan szemlélő csak a felszínt látja, s fogalma sincs, a mélyben mi kötődik össze mivel.
Papcsák Ferenc azonban elég szelektíven válogat a cégekből. Némelyik már hosszú évek óta nem létezik, s a többiről is csak az állapítható meg biztosan, hogy néhány célszemélyre koncentráltan figyeltek fel rájuk. Persze nem lepődnék meg azon, ha egyikről-másikról kiderülne, foghatók. Előre is elnézést a becsületesektől, de nem esik nehezemre elképzelni, hogy némelyik cég nem kiválósága okán, hanem összeköttetéseinek köszönhetően jut – olykor elégtelen minőségben teljesített – megbízáshoz.
De ez a lista nagyon rövidnek tűnik, rengeteg oldal hiányzik belőle. Persze naivitás lenne azt hinni, hogy tud máshogy működni ez a rendszer. Mindig lesznek barátok, közeli ismerősök, akik állami megrendeléshez jutnak. Balgaság lenne továbbá azt képzelni, hogy az állam saját erőből képes mindent megoldani. Szükség van a privát szektor tudására, hozzáadott értékére. A nyerészkedésnek azonban illene határt szabni. A mi kis politikai váltógazdálkodásunkban két erőember dönti el, mi maradhat, mi nem. Jó lenne, ha a szelektálás az érdemek szerint történne.