Október 3-án lesznek a helyhatósági választások

Sólyom László köztársasági elnök a lehetséges legkorábbi időpontra, október 3-ra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját. A törvény értelmében ugyanezen a napon kell megtartani a kisebbségi önkormányzatok választását is.

A törvény értelmében a helyi önkormányzati képviselőket és a polgármestereket az előző általános választástól számított negyedik év októberében kell megválasztani. Sólyom László köztársasági elnök csütörtöki határozatában október első vasárnapjára tűzte ki a helyhatósági választások időpontját, így – a törvény értelmben – október 3-án kell majd megtartani a helyi képviselők, polgármesterek mellett a kisebbségi önkormányzati választásokat is.

Az őszi referendumon kettővel több, összesen 3176 településen lesz voksolás, mivel két új település „születik”, a Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar.

Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhelylyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekültek, bevándorlók és a letelepedettek is, ha a településen lakóhelyet létesítettek.

A választás egyfordulós, de az ország településszerkezetéhez igazodva településtípusonként eltérő elemekből áll össze. A parlament nemrég határozott arról, hogy a települési képviselő-testületek, valamint a fővárosi és a megyei közgyűlések tagjainak számát a települések lakosságszáma alapján kell meghatározni, így sok testületbe eltérő számú képviselőt választanak majd, mint négy éve.

A tízezer vagy annál kevesebb lakosú településeken a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás (a korábban kislistásnak nevezett) választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A tízezernél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben a képviselők vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – jutnak mandátumhoz.

A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg. A megyei önkormányzati képviselőket pedig megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros.

A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják, polgármester, főpolgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

A kisebbségi önkormányzati választást csak akkor lehet kitűzni, ha a településen az adott kisebbségi választói jegyzékben szereplők száma a helyi kisebbségi választás kitűzésének napján eléri a harmincat.

A választók július 15-én 16 óráig a polgármesteri hivatalok épületében elhelyezett gyűjtőládákba dobhatják be a kisebbségi választói jegyzékbe vételi kérelmük formanyomtatványát.

A jegyzéken szereplők számáról a jegyzők pénteken tájékoztatják az Országos Választási Irodát, az OVI pedig nyilvánosságra hozza a jegyzékek számadatait, amelyekből kiderül: mely településeken és milyen kisebbségek esetében írnak ki várhatóan kisebbségi választást a helyi választási bizottságok. A helyi választási bizottságoknak a szavazást megelőző 55. napig – azaz augusztus 9-ig –van lehetőségük kiírni a kisebbségi választást.

A választási kampány a választás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig tart, vagyis – a korábbi választásoktól eltérően, a jogszabály megváltozása miatt – kampányt folytatni csak a szavazás napján nulla órától 19 óráig tilos.

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke – közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége csütörtökön. Cselényi mandátuma július 22-ével szűnik meg. Az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.