Egy időben – másfél évtizeddel ezelőtt, a Motorola StarTAC megjelenésekor – mondogatták ugyan, hogy a mobiltelefon az egyetlen dolog, amire a férfi annál büszkébb, minél kisebb van neki, de ez az irány a törzsfejlődés zsákutcájának bizonyult. Tartós sikert kétféle készüléktípus, és két gyártó tudott elérni: az Apple a nagy, csillogó, érintőképernyős iPhone révén, és a Nokia a feltűnésmentes strapatelefonjaival. Bár egyik sem tűnik igazán futurisztikusnak, mindkettőben benne van a jövő. A mobiltelefon a következő évtizedekben olyan zsebálló és észrevétlen lesz, mint egy kulcscsomó, miközben a szórakoztatásban, az adatkommunikációban és a munkavégzés digitális kiszolgálásában szinte teljesen átveszi majd a számítógép szerepét. Az utóbbi az izgalmasabb fejlemény, hiszen húszéves vitát zárhat le arról, hogy mi lesz a személyi számítástechnika alapkészüléke. A létért való közdelemben a PDA (tenyérszámítógép) gyakorlatilag már elvérzett, és a laptop is vesztésre áll. Most épp az egyetlen hatalmas érintőképernyőből álló táblagép (tablet PC) a sláger, ám ez – ha közelebbről megnézzük – valójában egy nagyra nőtt mobiltelefon. Úgy tűnik, az infokommunikációs világban a tapitelefon a teremtés koronája, az evolúció végállomása.

Vagy mégsem? A fent említett tanulmány 2020-ra ötvenmilliárd mobilelőfi zetéssel számol, ami még a legvadabb népességrobbanási prognózis valóra válása esetén is képtelenül nagy szám. Ám a „mobil” nem csupán telefon lehet: a készülék lelke, műszaki lényege nagyjából egy kockacukornyi helyet foglal el, azaz bármibe beépíthető: tévébe, garázskapuba, sütőbe, autóba, háztartási robotba. Húsz év múlva gondolat- és gesztusvezérlésű telefonokat használunk majd (esetleg a karóránkba vagy a mandzsettagombunkba bújtatva) meg mobilhálózaton távvezérelhető, az emberrel és egymással is mobilon kommunikáló gépeket – talán így jön ki az ötvenmilliárd.

A változásnak nemcsak a technikai, hanem a társadalmi következményei is beláthatatlanok. A mobiltelefon rejtélyes módon nem mélyíti, hanem inkább szűkíti az élen haladók és a leszakadók közötti szakadékot. A mobil és a 3G nélkül ma Afrikában se internet, se pénzátutalás („bank”) nem létezne tömegméretekben. Indiában a mobiltelefon több embert emelt ki a nélkülözésből, mint az összes segélyprogram együttvéve. Egy ENSZ-vizsgálat szerint a mobilpenetráció 10 százalékos növekedése átlagosan 1 százalékkal növeli egy ország GDP-jét, ráadásul társadalmilag igazságos módon (nagyjából egyenletes elosztásban, a szegényeket is elérve). Szociális forradalom, méghozzá piaci finanszírozásban – vajon ki gondolt erre, amikor az első, táskányi presztízsmobilok felbukkantak?