„ÉN PÉLDÁUL HOMOFÓB VOLTAM”

– Elmész a felvonulásra?

– Igen, én a menet mellett vagyok.

– Sokan mondják, hogy inkább árt mint használ a melegeknek.

– Én is hallottam, hogy kontraproduktív és a menettel más kép alakul ki rólunk, mint a valóság, de ez nemcsak a mi felelősségünk. A média mindig a travikat (transzvesztiták – a szerk.) mutatja, akik szintén a közösség részei. De mondjuk, ha százezren vonulnánk, és a tömeg kilencvenöt százaléka hétköznapi viseletben lévő átlagember lenne, néhány travi fel sem tűnne. Nekünk kéne megmutatnunk, hogy mi, átlagemberek is itt vagyunk, és nem rózsaszín bőrtangában lejtünk.

– A félelem tartja távol a többieket?

– Évekkel ezelőtt is kimentem, amikor még nem volt atrocitás, de azóta is mindig kint vagyok, és egyre erősebb a félelmem. Szörnyű, amikor az emberek az öklüket rázzák feléd. A menet arról szól, hogy a többségi társadalom hogyan reagál ránk. Másutt befogadóbbak. Nálunk papíron már majdnem jogegyenlőség van, de a valóságban... Nem tudsz a pároddal kézen fogva sétálni. Megélheted-e a mindennapokban, hogy egyenlő vagy a többiekkel? Hát nem vagy az. És amíg nem vagy az, addig ki kell menni, hogy ez témává váljon, még ha fájdalmas is. Nem megszüntetni kéne a menetet, hanem bővíteni. Legyen ott harmincezer ember, és ne csak melegek.

– Fokozatosan ébredtél rá hova tartozol vagy egyszer csak rájöttél?

– Az utóbbi. Visszatekintve, millió jele volt már a gyerekkoromban is annak, hogy a saját nememhez vonzódom, de elnyomtam magamban. 21 éves voltam, amikor rájöttem minderre.

– A szüleidnek mondtad meg először?

– A legjobb barátomnak. De a coming out inkább arról szól, hogy az ember magának vallja be. A szüleimnek csak évekkel később mondtam el. Amikor visszatekintettem az életemre, a napnál is világosabbá vált, milyen technikákat alkalmaz az ember arra, hogy elnyomja az identitását. Én homofób voltam. Ez sokszor azt jelenti, hogy valójában attól félsz, te vagy a meleg. Ordenáré vicceket meséltem, pontosan azért, hogy nyilvánvalóvá tegyem mindenki számára, nem vagyok meleg. A nyolcvanas évek popkultúrájában nőttem fel, egy filmben láttam a Kékosztriga bárt, ami egy visszataszító meleg klub, és ki akar ötvenéves, kopasz, bőrszerkós melegekre hasonlítani? Sokáig nem is akartam egy kalap alá tartozni velük. Mindaddig, amíg külföldön nem találkoztam velem egykorú melegekkel, akik nem hasonlítottak a bőrszerkósokra. Ez nem azt jelenti, hogy ettől lettem meleg, hanem azt, hogy ez az élmény segítette a coming outot.

– A családod konzervatív?

– Igen. Kisvárosi. „Nehogy megtudja a szomszéd, nehogy szó érje a ház elejét” mentalitással. Sose beszéltünk lelki dolgokról, korábbi heteroszexuális kapcsolataimról se tudtak sokat.

– Mi volt az utolsó bizonyosság?

– Az amerikai szépség című film. Abban van egy kemény, náci apuka, aki terrorizálja a fiát, és a végére összeomlik, mert rájön, hogy ő maga meleg. Akkor jöttem rá, velem ez nem történhet meg. Leélem az életem, és ötven-hatvan évesen szembesülök azzal, hogy tönkretettem a magam, a családom, a feleségem életét. Sokan választják ezt az utat. A hazugság annyira erősen tartja magát, hogy az illető az élete végéig nem jön rá, miért is volt boldogtalan. Annyira erős a társadalom nyomása, hogy inkább belemenekül a házasságba, ahelyett, hogy elfogadná önmagát.

– A coming out előhozta a felszabadulás érzését?

– Igen, bár a szülőknek a legnehezebb elmondani. Nekem még könynyebb is volt, mert semmi vesztenivalóm nem volt, addigra már volt saját egzisztenciám, éltem a saját, boldog életemet. Annak nehezebb, akinek magyarázkodnia kell. Volt úgy, hogy azért veszítettem el magam körül embereket, mert nem tudtam nekik elmondani. Volt olyan is, akit azért veszítettem el, mert elmondtam neki. Akiről azt hittem, rosszul reagál, jól fogadta, akiről azt gondoltam, nyitott, másnaptól nem beszélt velem többet. 21 évesen sorra vettem elő a barátaimat, és elmondtam nekik. Tulajdonképpen az egész középiskolás baráti köröm elfordult tőlem. Volt olyan, akinek az arcán, miközben meséltem neki, azt láttam, hogy mintha gyomorba rúgták volna. Pedig nekem nagyobb gyomorba rúgás volt elmondanom.

– És a szüleid?

– Apám nehezen viselte. Nem láttam sírni soha, de akkor elsírta magát. Amikor legközelebb találkoztunk, megölelt, pedig nem szokott. Nekem szerencsém van: egy nemzetközi szervezetnél dolgozom, tudják, hogy meleg vagyok, és az alapítónk, egy középkorú amerikai, szintén meleg. A legroszszabb ott, ahol nincs nyugatias munkakultúra. Mondják, vannak szakmák, amelyek vonzzák a melegeket, ilyen a média- vagy a szépségipar, de én inkább azt mondom, ezekben a közegekben könnyebb megvallani, ezért láthatóbb. Szerintem a vasutasok, a tanárok vagy az orvosok közt ugyanannyi a meleg, csak ott nem lehet felvállalni. Diplomata szerettem volna lenni, így egyetem után a külügybe jelentkeztem. Fel is vettek egy gyakornoki programra, de ehhez át kellett mennem egy nemzetbiztonsági vizsgálaton. Ekkor rákérdeztek, van-e homoszexuális kapcsolatom. Azért nem mentem oda, mert nem akartam ebbe a játékba belemenni. Tudom, hogy a zsarolhatóság miatt kérdeztek rá, de milyen az a társadalom, ahol ezzel zsarolhatóvá válok? Ha mindenki szabadon élhetné meg a melegségét, nem lehetne ezzel zsarolni.

– A bujkálás kihat a kapcsolat tartósságára?

– A meleg kapcsolatok külső megítélésénél fel szokott merülni, hogy gyakran váltogatják partnereiket. Ráadásul jogilag sem tudod megalapozni a kapcsolatot. Nem lehet összeházasodni, így sokan le is mondanak a hosszú távú kapcsolatról. Ha egyik fél sem meri elhinni, hogy holtomiglan-holtodiglan, akkor mire építkezzen a kapcsolat? Így lassan sokakban kialakul a cinizmus, és életfilozófiává válik. Persze szerencsére vannak ellenpéldák is, én is boldog párkapcsolatban élek, de sokaknak a hedonizmus valójában inkább belenyugvás, mintsem tudatos választás.

– Házassággal könnyebb kezelni a párkapcsolati problémákat?

– Igen. Sokat gondolkoztam azon, hogyan randizik egy hetero pár. Találkozgatnak, aztán egy idő után megfordul a fejükben: lehet, hogy ő az igazi? Ő lesz a férj vagy a feleség? Ez a meleg kapcsolatokban meg sem fordulhat a fejekben. Nem tudsz úgy elmenni egy randira, hogy talán majd életünk végéig együttélünk. Valójában az egyenlő megítélés hiánya nem hagyja, hogy „benőjön a fejünk lágya”. Pedig mindenki meg akarja találni a maga társát.

„SZÓLJON, HA MEG AKAR DOBÁLNI KŐVEL”

– Mindent átsző a nemi identitásod?

– Egy férfi és nő kapcsolatának vannak állomásai. Találkoznak, szerelmesek lesznek, lefekszenek egymással, összeköltöznek, esküvő, aztán megszületnek a gyerekek. A meleg kapcsolatban ilyenek nincsenek, mert a törvények nem engedik, hogy összeházasodjunk, gyerekeink legyenek, a közös háztartás is necces téma. Nincsenek ilyen mérföldkövek, amelyek összekötnek minket egy életre. Ha egy hetero kapcsolatban vagy és van gyereked, százszor meggondolod, hogy egy tányércsörgés miatt elköltözöl-e otthonról. Ezért esnek szét könnyen a meleg párkapcsolatok. Ha lenne ilyen kötelék köztük, felelősséggel gondolnánk a végleges szakításra. A média pedig rettenetes képet sugall, holott az én életem nem a melegségemről szól. Fodrász vagyok, tanítok, barát vagyok, rendes ember vagyok.

– Nehéz normálisnak elfogadni számos dolgot, hiszen tabutémákkal vagyunk teli, az öngyilkosságtól a betegségekig.

– Egy fiú akkor mondta el nekem, hogy HIV-pozitív, amikor már voltunk együtt. Bár védekeztünk, mégis elmentem orvoshoz. Ennek ürügyén ez is beszédtéma lett a társaságunkban. Kiderült, egy-ketten közülünk is betegek. Mindannyian azt mesélték, hogy amikor a szűrésen megmondták nekik, hogy pozitívak, az első dolog, amit az orvosok hozzáfűztek, hogy ne mondják el senkinek. Ez megdöbbentett. A szűrésen megkérdeztem az orvost, hogy ezt miért tanácsolják? Először hebegett, majd azt válaszolta, hogy csak az elején tanácsolják, mert máskülönben elfordulnak az illetőtől az emberek.

– A magány a legszörnyűbb.

– Igen. Ráadásul nekik még a betegség is tovább keseríti az életüket.

– Téged ért sérelem a melegséged miatt? Vagy rosszabbat gondolunk a többségről, mint amilyen valójában?

– Visszajárok tanítani a volt iskolámba. A volt osztályfőnököm elég nyers ember, aki rákérdezett: „az a hír járja meleg vagy, igaz ez”? Visszakérdeztem: azt nem mondják, hány aranyérmet nyertem a legutolsó versenyen? Tudta, mit jelent a válaszom. Mindazonáltal én úgy érzem, hogy elfogadóbbak az emberek, mint hisszük. Az apámnak nem mertem elmondani mindaddig, amíg nem találok olyan valakit, akit be is mutathatok neki. Úgy gondoltam, általánosságban beszélni arról, hogy a fiúkat szeretem, nincs értelme, de az, hogy bemutatok egy embert, hogy őt szeretem, annak talán van. Egy fiú jött is, és éreztem, lépnem kéne. Ráadásul az ő szüleivel már találkoztam.A problémámatmegosztottam a társaságommal, a coming out kérdésében segítjük egymást, mert az nagyon nehéz. Azt mondták, csak akkor szóljak apámnak, ha ez már megérett bennem, mert ha korábban teszem, és valami kellemetlenség ér, meg fogom utálni azt, aki miatt elmondtam.

– Hosszú ideig érlelődött?

– Nem. A város szélén lakom, az esti programok nálunk érnek véget, mert a házunkban van hely, általában többen is ott alszanak. Apámmal más az időbeosztásunk, amikor mi hazaérünk, ő már alszik, viszont sokkal hamarabb is kel, és megy el. Karbantartó a vasútnál. Mindig onnan tudja, hányan voltak nálunk, hogy hány pár idegen cipőt lát reggelente. Egyik este hazamentem, és elkezdtünk beszélgetni. Erőt gyűjtött, és azt mondta, van egy cipő, amely mostanában nagyon sokat „alszik” itt. „Jól látod apa”,mondtam. Később annyit hozzáfűzött, hogy szerinte ez olyan dolog, mint a drog, amit ki kell próbálni, aztán visszatalálni a „normál” életbe. Ráadásul volt egy barátnőm, és apám azt gondolta, hogy a vele való szakítás miatt az egész nőtársadalomban csalódtam. Pedig a lány mellett döbbentem rá, hogy ugyan le tudnám vele élni az életemet, de akkor őt is, magamat is becsapnám. Nem tabutéma ez már otthon, de nem beszélünk róla. Nemrég jött egy papír, amin a kisebbséghez tartozást tudakolták a kerületben, ott volt, hogy román, cigány, ukrán stb. Volt egy üres rubrika, amire rámutatva azt mondtam, ide beírhatnánk, hogy meleg. Erre az apám nevetett, talán megbarátkozott ezzel a dologgal. Sajnálja, hogy nem lesz unokája.

– Ha lehetne örökbe fogadni, vállalnál gyereket?

– Nem hiszem. Ezt inkább leszbikus pároknál látom, ahol a két anyai ösztön erősnek bizonyul ehhez.

– Említetted a lánykapcsolatot. Akkor még nem volt világos, hogy nem érdemes belekezdened?

– Éreztem, de az emberben annyira erősen benne van, hogy megfeleljen a társadalmi normáknak, hogy próbálja megtalálni az elfogadott utat, mert akkor könnyebb lenne az élete. Sokszor látom, hogy egy meleg srác végül is megroppan, és családot alapít.

– A befogadó közeg hiánya vagy inkább a törvények hiánya miatt?

– A magány miatt. Sokáig nem talál párt, ezért belemenekül egy házasságba. Akár még gyerekeket is vállal és csodálatos apuka lesz, csak mindig azzal van a probléma, hogy kettős élete lesz.

– Miért ennyire nehéz párt találni?

– Budapest jó közeg, pezseg az élet. Amikor vidéken valaki 16–18 évesen ráébred, hogy „gáz van”, azonnal menekül a fővárosba. A heteróknak sokkal nagyobb esélyük van belebotlani a nagy Ő-be, mint nekünk. Amikor rájöttem, hogy nem megy a párkapcsolat a barátnőmmel, tudtam, hogy életmódváltás lesz. Rettegtem tőle. Ismertem egy meleg srácot, aki ugyan nem volt közeli barátom, de nem tudtam, kihez forduljak. Ő nyitotta ki nekem a világot, elmesélte hol szoktak találkozni a melegek, hol vannak internetes társkereső oldalak. Az első élményem egy meleg szórakozóhelyen borzasztó volt. Idegen volt és taszított.

– A hely volt nyomasztó?

– Leginkább az zavart, hogy aki oda vitt, abban a pillanatban, ahogy leértünk a helyiségbe, megváltozott. Ripacskodott, olcsó poénokat nyomott, affektált. Ő, aki egyébként egy öltönyös, normális üzletember volt. Éreztem, hogy én nem ilyen vagyok, nem itt van a helyem. Attól is rettegtem, hogy ismerőssel találkozom.

– Akik előbb-utóbb megtudták..

– Olyan utcában nőttem fel, ahol mindenki ismert mindenkit. Volt egy mélyen vallásos fiú, olyanok voltunk, mint a testvérek. Egyik alkalommal, amikor már együtt éltem az első komoly meleg kapcsolatommal, felhívott. Átjött, és megkérdezte, igaze, amit az utcában beszélnek rólam. Mert akkor itt az ideje, hogy visszakérje a kölcsön adott könyveket, és hogy megszakítsa velem a kapcsolatot, az anyja is ezt tanácsolta. Annyit kértem tőle, hogy ha bejövök ebbe az utcába, a régi ismeretségre tekintettel szóljon, ha meg akar dobálni kővel. Másnap újra jött. Azt mondta, hogy elment a szellemi vezetőjéhez, aki azt tanácsolta, nem kell változnia semminek köztünk. Nekem fontos volt, hogy ezt így végiggondolta.

– Kimész a menetre?

– Nem, én nem szeretem a menetet, nem szeretnék így kiállni a melegségemmel. Ha egyenlők akarunk lenni a többséggel, akkor ne vonuljunk, a heterók sem vonulnak. De azért leginkább félek. Konkrétan attól, hogy szétvernek. Egy barátom egy ismert meleg helyre igyekezett éppen, amikor szélsőjobbos fiatalok, tudva, hová megy, nekiestek és nagyon megverték. A tavalyi vonulás után is helybenhagyták egy ismerősömet.