Kétségbeesett kísérletnek minősíti a végkielégítések utólagos adóztatása érdekében benyújtott előterjesztéseket Lövétei István alkotmányjogász. A közpénzekből kifizetett juttatások egy részének viszszamenőleges elvonását azzal tennék ugyanis lehetővé, hogy egy alkotmánymódosítás szerint a „jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében a törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget” állapíthatna meg. Az utólagos büntetőadó jogcíme tehát a „jó erkölcsbe ütközés”, ami Lövétei szerint azt is jelenti, hogy a parlament kimondaná: azok a jogszabályok, amelyek eddig lehetővé tették, hogy bizonyos összeget – ez a beterjesztett javaslat szerint kétmillió forint, de a legfrissebb hírek szerint a szám még változhat – meghaladó végkielégítést fizessenek, maguk is automatikusan a „jó erkölcsbe” ütköznek. Az alkotmányjogász állítja: ez jogi abszurdum.

A Tocsik-ügyben valami hasonló történt. A jogásznő nyolcszázmilliós sikerdíja sokaknál kiverte a biztosítékot, ám a bírósági eljárás során nem sikerült törvénysértést megállapítani. Ekkor hivatkozott az ügyészség a polgári törvénykönyvre, amely szerint az a szerződés, amely a jó erkölcsbe ütközik, semmis. A bíróság úgy döntött, az erkölcstelenül magas öszszegű sikerdíjnak csak alig a tizede illeti meg Tocsikot. Az alkotmányjogász úgy véli, talán erre az ügyre emlékezve húzták elő megint a pakliból a jó erkölcs kártyáját.

Lövétei szerint a kormány szándéka érthető, sőt helyeselhető, hiszen az utóbbi időben a végkielégítések körül „elszabadult a pokol”.

Kérdéses azonban, hogy létezik-e olyan alkotmányos eszköz, amely képes saját magától megvédeni az államot, ha az maga „gazemberkedik”. Az alkotmányjogász úgy látja, az ilyen helyzetekkel visszamenő hatállyal nehéz mit kezdeni, mert gyorsan a múlt század ötvenes éveiben találjuk magunkat, amikor a hatalom elhatározásán múlott, hogy a korábbi történéseket miként kell megítélni.

Amikor elhangzott, hogy a hatvan napon túli végkielégítéseket idén januárig visszamenőleg 98 százalékos külön adóval kell sújtani, azonnal gondolni kellett volna arra, hogy az elbocsátáskor kifizethető járandóságok zömét olyan törvények szabályozzák, amelyek részben az első Orbán-kormány hivatali ideje óta hatályban vannak – hangsúlyozza Lövétei. Miután az utólagos elvonás alkotmányos jogcíme a „jó erkölcsbe ütközés”, a döntés egy tollvonással ezeket a jogszabályokat is utólag „jó erkölcsbe ütközőnek” minősíti. Ilyen alapon aggályos minden eddigi miniszter végkielégítése, ha az meghaladta a két hónapot, illetve az újabb változat szerint a kétmillió forintot. Ha ez jó erkölcsbe ütközik, miért csak az idén távozott kormány tagjait büntetik? Lövétei szerint ugyanez a kérdés a köztisztviselők és a közalkalmazottak esetében is felvethető, hiszen amikor az átlagfizetés kétszázezer forint körül alakul, s a közszolgálatban húsz év szolgálati idő után nyolchavi végkielégítés és hat hónap felmentési idő jár, elég sokan lehetnek azok, akiknél az összesen 14 havi járandóság meghaladta a kétmillió forintot. Ez eddig erkölcsös volt, mostantól nem? A vitathatatlanul tisztességtelen végkielégítéseket pedig – a BKV-nál például – tavaly fizették ki, így azokból nem szereznek vissza egyetlen fillért sem.

Az alaptörvényt az AB sem minősítheti, az arra épülő szabályozást azonban igen. Miután borítékolható, hogy lesz beadvány, az AB-nek foglalkoznia kell majd azzal, hogy a jó erkölcs alkotmányba foglalt fogalma alapján meghatározható-e olyan generális határ, amelynél kisebb összegű végkielégítés még elfogadható, a nagyobb azonban tisztességtelen. Lövétei szerint egy-egy kifizetést csak az ügy körülményeit vizsgálva lehet minősíteni. Jogszabály tehát nem adhat minden helyzetre adekvát választ. Ha egy állami vezetőt harminc év munka után, a nyugdíj előtt pár évvel rúgnak ki, annak a tízmillió sem feltétlenül sok, de ugyanez a pénz egy közpénzből fenntartott cég egy-két évnyi munka után elbocsátott, harmincas éveiben járó tanácsadója esetében vérlázító lehet. Lövétei szerint a jó erkölcsbe ütköző munkaszerződés bírósági úton történő semmissé nyilvánítása lehet a megoldás.

Tocsik Márta a bíróságon – az ő esetében használták először a jó erkölcs jogi kategóriáját