Újabb pécsi gyanúsított

A Nemzeti Nyomozó Iroda dél-dunántúli kirendeltsége április óta nyomoz a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatbanbűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Az ügynek huszonegy gyanúsítottja van.

Szokásos gyakorlatának megfelelően a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) feltehetőleg az ügyészség vagy a letartóztatás elrendelésére jogosult bíróság döntéséig nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy újabb gyanúsítottja van a Pécsi Tudományegyetem (PTE) beszerzéseivel kapcsolatban feltárt vesztegetési-hűtlen kezelési ügynek. Bartha László, az NNI szóvivője csütörtökre ígért közleményt. Pécsett azonban már mindenki úgy tudja, hogy a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési (DDRF) Zrt. vezérigazgatóját, Frey Tamást vették őrizetbe. Ezzel huszonegyre nőtt az ügy gyanúsítottjainak száma, akik közül kilencen várják előzetes letartóztatásban az eljárás befejezését. Frey letartóztatásáról vagy szabadlábra helyezéséről még a héten döntenek.

Az NNI dél-dunántúli kirendeltsége április óta nyomoz a PTE gazdálkodásával kapcsolatban bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Az ügyet egy névtelen levél robbantotta ki, az abban foglaltak alapján rendelt el nyomozást „az egyetem gazdálkodásával összefüggésben” a Pécsi Városi Ügyészség. Az NNI az egyetem számítógép-vásárlásait vizsgálva vette őrizetbe I. Gábort, a PTE gazdasági főigazgatóját, S. Csabát, az intézet informatikai igazgatóját, V. Bálintot, a főigazgató tanácsadóját és P. Tamást, az egyetem számítógép-beszerzéseiért felelős ügyintézőt. Később további gyanúsítottakat is őrizetbe vettek, tízen pedig szabadlábon védekezhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.