Új verzió a rezidensekről: nem lesz röghöz kötés

Módosította a kormány a szakorvosképzésről szóló tavalyi jogszabályt. Így nem kell kilenc évig Magyarországon dolgozniuk a hazai adófizetők pénzéből képzett orvosoknak, a családalapítók megszakíthatják a képzésüket, és folytathatják később ott, ahol abbahagyták.

Röviden ez a lényege a kormány által elfogadott rezidensrendelet új verziójának. A változásokról SzócskaMiklós, az egészségügyért felelős kormánybiztos beszélt a kormány szerdai ülése után. Az államtitkár szerint a kormány döntése egyben üzenet is, hogy „ne menj el, mi komolyan veszünk”. Szócska Miklós közölte: a felmérések szerint, ha a kormány nem lép ebben az ügyben, az orvostudományi egyetem végzőseinek kétharmada be sem lépett volna a rendszerbe.

A rezidensrendelet alapján 2010-től a végzős hallgatókkal a kórházak kötnek munka- és tanulmányi szerződést. Az első két év törzsképzés, azaz a jelölt más-más osztályokon, esetleg kórházakban végzi a munkáját, a szakképzés hátralévő ideje legtöbbször három év, ez viszont már a munkáltatójánál zajlik. Ha a munkát kínáló kórháznak nincs akkreditációja a képzés teljes gyakorlati körére, a rezidens más intézményben szerezhet gyakorlatot, ez idő alatti helyettesítését az állam támogatja. A hiányszakmákat választóknak (például ortopédia-traumatológia, altatóorvos, gyerekorvos) az állam a képzés ideje alatt – többletként – félhavi diplomás minimálbért fizet. (A diplomás minimálbér az idén havi bruttó 64 750 forint.) Az államtitkár szerint a hiányszakmákban dolgozók kiemelt jövedelme az idősebb orvosok körében bérfeszültséget is okozhat, ezt később szándékukban áll kezelni. De addig meg kell értenie mindenkinek, ha a kormány nem tenne a fiatal orvosoknak gesztusokat, elapadna az utánpótlás.

Eddig a kórházak harmada, azaz csak 47 hirdetett meg gyakornoki állást. A fiatalok képzésétől való elzárkózást több intézményvezető is azzal magyarázta: nem tudnak garanciát vállalni az eredeti jogszabályban meghatározott kilencéves foglalkoztatásra. Most ez a probléma részben megoldódhat – mondta lapunknak Papp Magor, Magyar Rezidens Szövetség elnöke. A változtatás hírére több intézmény is jelezte: készek mégis meghirdetni állásokat a végzős orvosoknak. A kórházak szkepticizmusa miatt az eredetileg meghirdethető 780 álláshely mára csak 660-ra apadt, de ennyi hely is elegendő lehet a most végző orvosoknak.

Korábban tüntető rezidensek – az új kormány módosította a jogszabályt
Korábban tüntető rezidensek – az új kormány módosította a jogszabályt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.