A Hagyó-jelenség okozta az MSZP vesztét

Mester László, az MSZP egyik legsikeresebb polgármestere nem indul el ősszel újra a tisztségért. Döntésének okairól levelet írt a pártvezetésnek. Most lapunknak is kifejti.

– Tizenhat év után nem indul polgármesterjelöltként a XVIII. kerületben. Ön egyike a legrégebben hivatalban lévő szocialista városvezetőknek. Viszszavonulásának indokaként főként az MSZP-n belüli állapotokat említette. Mit értett ez alatt?

– Remélem, hogy talpra tud még állni az MSZP. Ahogyan az a levelemből is kiderül, érkeztek hozzám megkeresések az elmúlt években, és sokan biztattak, induljak el független jelöltként, hiszen így is nagyobb volna a támogatottságom, mint a pártomnak. Az MSZP-nek alapító tagja vagyok, itt a kerületben én voltam az első elnök. Az elmúlt húsz évben nemcsak sikeres esztendők voltak, az én értékrendemmel és gondolkodásmódommal nem fér össze az, hogy azért, mert az MSZP-t elhagyva esetleg könnyebben újraválasztanának, ott hagyjam a pártomat. 1994-ben választottak meg Pestszentlőrinc–Pestszentimre polgármesterének – akkor a párt felszálló ágban volt –, az első önkormányzati ciklusban még egyedüli szocialistaként ültem a képviselő-testületben. 1998-ban sem volt könnyű szocialista jelöltként elindulni, 2006-ban pedig ebből a szempontból kifejezetten kemény volt a helyzet: olyan polgármesterek kényszerültek megválni hivataluktól, akikről mindenki azt gondolta, erős a helyi beágyazottságuk, és helyben rendkívül sikeresek. A XVIII. kerületet akkor is sikerült „megtartani”. Az áprilisi országgyűlési választásokon azonban már látszott, hogy a politika szinte teljesen átszőtte a közgondolkodást, még helyben is. A választások után ismerősök és ismeretlenek is megállítottak, és azzal vigasztaltak, hogy a szavazatuk nem nekem, hanem a pártomnak szólt. Ettől még a tényt, hogy nem sikerült mandátumhoz jutnom, tudomásul kell vennem, és abból le is kell vonnom a megfelelő következtetéseket.

– A hétvégén tisztújító kongresszust tart az MSZP. Elemzők és párton belüliek is azt mondják, a szocialista párt történetének legnagyobb válságát éli át, a következő években akár a szétesésig is eljuthat. Az angyalföldi „győzők”, Tóth József és Szanyi Tibor is azt említették, hogy a jelenlegi pártvezetésben és a parlamenti frakcióban ülők nem hiteles személyiségek, nincs iránya, miként és kikkel újuljon meg az MSZP, amelyet sokak szerint a Hagyó Miklóshoz hasonló „hatalombrókerek” szálltak meg. Mi erről a véleménye?

– Komoly fenntartásaim vannak az MSZP jelenlegi működésével kapcsolatban. A visszavonulásomról szóló döntésemben közrejátszott az is, hogy az MSZP az országgyűlési választások óta nem hogy növelte volna a bázisát, a támogatottságát, hanem, ha lehet, inkább csökkentette. Nem kérdéses, hogy az elmúlt években a Hagyó-jelenség nagyon komoly kárt okozott az egész MSZP-nek, és nemcsak itt, a fővárosban, hanem országosan is. A választók visszajelzése alapján úgy vélem, ez okozza az MSZP egyik legnagyobb problémáját, és ez okolható leginkább a választási kudarcért. Azt is hozzá kell tennem, hogy az elmúlt 16 évben, amióta polgármester vagyok, a 2006-ban kezdődött ciklusban volt a legrosszabb a viszonyom azMSZP fővárosi vezetésével, ami a korrektséget és az eredményeket illeti. A fővárossal kerületi polgármesterként hivatalba lépésem óta komoly vitáim voltak, de mindig sikerült valami eredményt kiharcolni. A főváros szocialista vezetői sorra fordultak meg a kerületünkben 2006 óta, ígérve a csatornázottság kiépítésének folytatását, az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztését, de ebből semmi sem valósult meg, amit még csak minősíteni sem szeretnék. Felháborítónak tartom egyes fővárosi párttársaim magatartását abban az ügyben, hogy a kerületi Cséry-telep üzemeltetője, a főváros egyik cége 600 millió forint adóhátralékkal tartozik a kerületünknek.

– Mi lehet a kiút az MSZP számára?

– Addig nincs kiút, amíg nincsenek személyi változások, és különösen a fővárosi MSZP-ben olyan emberek ülnek, akik az egyéni sérelmeiket akarják megtorolni, illetve csak az egyéni érdekeik mentén politizálnak. A parlamenti frakciónk összetételét elnézve is erősen csalódott vagyok, sajnálom, hogy a kerületben rám adott több tízezer szavazatnak is köszönhetően olyanok is bejutottak az MSZP színeiben az Országgyűlésbe, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg. Országos és fővárosi szinten is csere kell és fiatalítás, új emberek kellenek, akik hajlandóak az összefogásra és hitelesek, olyanok, akik visszatudják szerezni a párt által elvesztett bizalmat. A következő egy-két év kritikus lesz abból a szempontból, hogy végre talpra tud-e állni az MSZP. Ez lényeges volna, mert akárhogy is nézzük, mégiscsak ez a párt Magyarországon a baloldali értékrend hordozója és letéteményese. Teljesen érhetetlennek tartom, hogy szinte mindenki a maga külön útját keresi most a párton belül, a mostani helyzetben pont azt kellene félretenni, hogy miben nem értünk egyet. Nem külön mozgalmak szervezésére, platformok létrehozására volna szükség, azoknak úgyis csak az a lényegük, hogy valaki vagy valami ellen vannak. Nem a saját hatalmi pozícióink megtartása a fontos, hanem a baloldali értékek képviselete, ehhez pedig az ellentéteinket félre kell tudnunk tenni.

– Visszavonulása indokaként említette, hogy az országgyűlési választásokon helyben is megjelent az addig ismeretlen hangvételű és hőfokú negatív kampány. A Hír TV Célpont című műsorában rejtett kamerás felvételek alapján beszámoltak arról, hogy az önkormányzat támogatásával működő ifjúsági szálló gyakorlatilag kuplerájként működik, meghatározott tarifáért prostituáltakat is igénybe vehetnek a bérlők. Erre az esetre gondolt?

– Az említett rejtett kamerás felvételeken csupán annyi látszik, hogy egy arccal nem mutatott, eltorzított hangon beszélő nő nyilatkozik. Mind össze ez a „bizonyíték” arra, hogy ott állítólag kupleráj működött volna. Ilyen bizonyítékokat én is bármikor tudok fabrikálni. Az ügygyel kapcsolatos rendőrségi eljárás még nem zárult le, mégis kész tényként beszéltek arról, hogy „önkormányzati bordélyház” működött a XVIII. kerületben. Ez a fajta negatív kampány, amelynek a Szac-szállós ügy volt a nyitánya, a kerületben mindeddig idegen, általam nem tapasztalt jelenség volt. Ráadásul mindezzel le tudták rombolni mindazokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt 16 évben együtt értünk el. Ha a választási kampányban az eredmények, a tettek és a programok mérettetnének meg, akkor nem is volna kérdés, hogy harcba szálljak. A XVIII. kerületiek döntő többsége ugyanis elégedett a városrésszel, amelyet otthonosnak és biztonságosnak tartanak, legalábbis a közvélemény-kutatások ezt igazolják.

„A politika szinte teljesen átszőtte a közgondolkodást, még helyben is”
„A politika szinte teljesen átszőtte a közgondolkodást, még helyben is”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.