A protestáns Margaret Thatcher pár száz évvel később, 1979. május 4-én, miután a királynő kormányalakítással bízta meg, kiállt a kormányfői rezidencia elé, és éppen ezt a néhány sort találta „méltónak a pillanathoz”, hogy idézze. Kis helyesbítéssel. Az egyes szám első személyt többes szám elsőre váltotta, jelezve, hogy a győztes Konzervatív Párt nevében beszél. Teremtsünk egyetértést ott, ahol széthúzás van – szépen hangzott a széthúzás dúlta országban. Ahol egyébként Thatcher baloldali ellenfelei, szakszervezeti hátországukkal egyetemben, szépen ásták a maguk politikai sírját.

De az épp hivatalba lépő hölgy nem elégedett meg a protestánshoz méltatlan szenteskedéssel. Elfogta a győztesek eufóriája, hogy mostantól fogva minden más lesz, éspedig úgy, hogy a britek minden széthúzáson felülemelkedve, mögé sorakozva együttesen építik a szebb jövőt. „Hadd mondjam el itt önöknek, az egész népnek, bárki bármely pártra szavazott is – toldotta meg az idézetet –, hogy a választások elmúltával mindannyiunknak össze kell fognunk, hogy együtt szolgálhassuk és erősíthessük azt az országot, melynek mindannyian büszke lakói vagyunk.”

Jó negyven évvel később egy másik választási győztes pontosította a thatcheri gondolatot. „Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat.” Mint valamennyien tudjuk, az idézet a „Legyen béke, szabadság és egyetértés” nevet viselő parlamenti határozatból való, amelyet a közhivatalokban kifüggesztenek.

De ha valaki azt gondolná, hogy nekem is viccelődni támad kedvem, téved. Nem.

Nekem az jut eszembe, hogy a nemzeti összefogásról szóló thatcheri nyilatkozatot mi követte. A friss miniszterelnök felmondta az egyeztetést a szakszervezetekkel. Törvénykezést léptetett a helyébe. Parlamenti ellenzékével szóba sem állt. A munkavállalók jogait megnyirbálta, az állam kezén levő iparágakat –a támogatások megvonásával – elsorvasztotta. A „szocializmust” napi rendszerességgel elátkozta, de hadjáratot indított saját pártjának a társadalmi békét védelmező, általa puhánynak tekintett reprezentánsai ellen is. Soha megosztóbb személyiséget nem produkált a háború utáni brit politika, mint ő.

Ha azokra az időkre visszagondolok és a mai magyar idők dolgait terítem magam elé, azt kell hinnem, hogy se egy olyan elszánt ember, mint Thatcher, se Orbán nem gondolta egy percig se komolyan a békét és az egyetértést. Mindketten eljátszották az ájtatost, hogy aztán kímélet nélkül megcsinálják, amit elterveztek.