Jávor vagy más? Kiválasztja Tarlós ellenfelét az LMP

A héten – meglehet már ma – megjelöli saját főpolgármester-jelöltjét a Lehet Más a Politika. Pártbéli forrásaink korábban úgy fogalmaztak: „Jávor Benedeket vagy mást”.

Mint lapunk megírta, az LMP-ben a többség a hivatalos együttműködést ugyan elutasította az MSZP-vel, de voltak megengedőbb hangok is, amelyek szerint azt nem lehet megtiltani, hogy a szocialisták is beálljanak az LMP főpolgármester-jelöltje mögé. Ennek a véleménynek a képviseletét lehetetlenítette el Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje nyílt levelével.

Jávor nemrég az ATV-ben azt mondta: a főpolgármesteri poszt helyett inkább a közgyűlésre kellene összpontosítani, mert ott reális esély van arra, hogy ne legyen meg a Fidesz többsége.

Az elgondolás lényege: az LMP és az MSZP külön indulva ugyan esélytelen a főpolgármesteri poszt elnyerésére, ám a közgyűlésben kisebbségbe szoríthatják a Fideszt, amely így kompromisszumokra kényszerülne, s ez a helyzet idővel hozzájárulna a két ellenzéki párt megerősödéséhez. Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje feltehetően erre a szituációra is készül, amikor már előre fontos posztokat ajánl azMSZP-nek és az LMP-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.