Annyi minden lógott már, lóg most is a közintézmények falán, hogy egy irománnyal több vagy kevesebb fel sem tűnik. Ezzel el is intézhetnénk az Orbán Viktor aláírásával megjelent kormányrendeletet, amely szerint az államigazgatás – „együtt: szerv” – valamennyi épületének falán ki kell függeszteni a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai Nyilatkozat nyomatát. S mert „a kormány tiszteletben tartja az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét”, felkéri erre a nem kötelezhető köztársasági elnököt, Országgyűlést, Alkotmánybíróságot, Legfelsőbb Bíróságot, Számvevőszéket, Nemzeti Bankot.

Nem csak azért, mert a Nyilatkozat – mint Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő mondja – „az emberek” akaratából született, hanem mert azt gondolja: az emberek el is olvassák azt, amit közfalra tűz a hatalom. Legyen. Álmosan ácsorog „az ember” a közintézményben a sok celluxos, rajzszöges tacepao között, amely mind őt szolgálva arra hívja fel a figyelmet, mit miért nem ott, akkor és úgy tud elintézni, amikor tekintete megakad a „színes formátumban, méltó minőségben kinyomtatott, 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretben” a Nyilatkozaton. Nahát! Ideje épp van, olvassa: „A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja... kinyilvánítja, hogy... új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek.

A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét... ” Olvasott-hallott a polgár már veretesebb magyar mondatokat is, de mivel a hivatali ácsorgás vég nélküli, ráér elmerülni abban, amit az imént magába szívott. És a maga pőre valóságában tudatosulhat benne, mit tett áprilisban, érteni kezdi, hogy alkotmányos forradalom a szavazóurna használata, ha a győztesre voksolunk, hogy a kétharmad voltaképpen négyharmad, hogy a kifüggesztés volna az első rendíthetetlen lépés az építésben. E megvilágosodásért érdemes hivatalba járni. És, miért kellene megfosztani bárkit is a szellem e ragyogásától? Naponta fél óra hivatal, olvasás és ima mindenkinek a forradalmi rendszer szellemi vezetőjének útmutatása szerint... A polgár ekkor felriad, továbblép a sorban. Ám mivel a gondolat furcsa jószág, nincs kalickája, száll, repül, megtörténik a baj, ráébred: ez az egész úgy hülyeség, ahogy van. A hülyeség pedig – nem kellene hozzá rendelet, „a tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell” –, hülyeséget szül. El nem tűnik, nem porosodik, mindig van, aki intézkedik. Ha van Nyilatkozat, annak muszáj függenie.

„Az ember” ekkor már csak abban biztos: a kőműveseknek igazuk lehet. Falat malterozni csak megfontolva lehet. Hirtelen mozdulatnál fandli helyett könnyen véső akad a kézbe. És akkor, minél nagyobb az akarás, annál nagyobb rést ütünk a nemzeti együttműködés téglasorába.