Vesztegetéssel gyanúsított vámparancsnok

Vesztegetéssel gyanúsítják a Vám- és Pénzügyőrség dél-dunántúli parancsnokát. A nyomozók szerint a tiszt – 900 millió forint előnyt ígérve – „szívességet” kért egy pécsi cég vezetőjétől.

Az előzmények: a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka márciusban függesztette fel beosztásából B. Gyula ezredest, a szervezet dél-dunántúli parancsnokságának vezetőjét. Pécsett számos találgatás született a felfüggesztés okáról, s többen úgy értesültek, hogy az ezredest bűncselekménnyel gyanúsítják. Ezt immár a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta, hogy B. Gyulát vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűncselekményével gyanúsítják.

A nyomozók szerint B. Gyula megkereste egy pécsi cég vezetőjét, s megemlítette neki, hogy beosztásánál fogva csökkenteni tudja a cégnél feltárt, egymil liárd forintos vámtartozást. Cserébe azt kérte, hogy a cég vezetője tárgyaljon az ő egyik ismerősével. A tárgyalás megtörtént, s az ezredes ismerőse azt akarta elérni, hogy a vámtartozáson ért gazdasági társaság az ő biztonsági vállalkozását alkalmazza. Ezt követően B. Gyula kilátásba helyezte, hogy ismerőse kérésének teljesítése esetén a vámtartozás 100 millió forint alá csökkenne. A döntés elé állított cégvezető feljelentést tett, majd megkezdődött a nyomozás. A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki B. Gyulát és a biztonsági cég vezetőjét. A két szabadlábon védekező férfi tagadja a vesztegetést. A főügyészség szóvivője nem cáfolta, és nem erősítette meg azt az információnkat, hogy titkosszolgálati eszközökkel gyűjtöttek adatokat az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.