Tömeges személycserék a közigazgatásban

A „magyar közigazgatás Szent Bertalan-éjszakájának” minősítette a Fidesz akkori elnöke 2002-ben a kormányváltás után bekövetkezett személycseréket. Pokorni Zoltán „politikai mészárlásról” beszélt. Pedig most is valami hasonló történik. A második Orbán kabinet már az első harminc napja alatt vezetők sorától szabadult meg.

Kis többség – kis változás, nagy többség – nagy változás – hangoztatta korábban Orbán Viktor miniszterelnök. Egy párttársa ezt azzal egészítette ki: az nem jelenti a demokrácia sérelmét, ha a többség él a választók kétharmados felhatalmazásával. És a többség élt is ezzel a felhatalmazással: a korábbi szakállamtitkárok közül csupán egy-két fő kapott helyettes államtitkári kinevezést. Az alacsonyabb rangú minisztériumi vezetők –akik közül sokan már önként távoztak –, illetve beosztottak többségének sorsa pedig csak akkor dől el véglegesen, ha hatályba lép a kormány-tisztviselői törvény. Akkor ugyanis a nemkívánatosnak minősített személyeket indokolás nélkül –és mind össze két hónapos felmondási idő mellett – meneszthetik. Egy részük információnk szerint kényszerszabadságon várja az „ítéletet”.

A „magyar közigazgatás Szent Bertalan-éjszakájának” minősítette a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után történteket 2002 májusának utolsó napjaiban a Fidesz akkor elnöke, Pokorni Zoltán. Az új kabinet hivatalba lépése után ugyanis azonnal a „politikai mészárlás” áldozatává vált egyebek mellett több tárca szinte teljes felső vezetése és az ÁPV Rt. vezérkara. Az MSZP-nél másként látták: az addigi leghumánusabbnak ítélték meg a kormányváltást, amely elsodorta a rendőrség, a titkosszolgálatok és az APEH vezetőit, számos kormányhivatal, valamint állami tulajdonú cég első emberét, de még az előző kabinet által kinevezett kistérségi megbízottakat is.

Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. Az új kormány megalakulását követően szinte azonnal kirúgták a Honvéd Vezérkar, a katonai titkosszolgálatok, az Állami Egészségügyi Központ, majd pár nap múlva a HM érdekeltségébe tartozó cégek, továbbá a szentendrei kiképzőbázis vezetőjét is. A rapid intézkedést részben a katonaságnál tapasztalt korrupciós jelenségekkel magyarázták.

A napokban leváltották az APEH elnökét, s menesztik az országos rendőrfőkapitányt, s néhány más főrendőr talpára is útilaput köthetnek. Miután az adóhatóságot várhatóan öszszevonják a vám- és pénzügyőrséggel, ez utóbbi szervezet vezetője sem ülhet biztosan a székében. De más kormányhivataloknál ugyancsak megkezdődött a „politikai mészárlás”, ahogyan ezt annak idején Pokorni minősítette. A Magyar Államkincstárnál szinte titokban – és különösebb indoklás nélkül – már megtörtént a személycsere. Azonnali hatállyal – és magyarázat nélkül – kitették a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetőjét is. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Hivatal első emberét már indoklással küldték el: őt tették bűnbakká azért, mert Miskolcon ártérben épültek hipermarketek. Nem jár jobban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, akitől ugyancsak búcsút vesznek.

Persze a többiek sem érezhetik biztonságban magukat, rá adásul a kabinet egyetlen szervezetbe akarja összevonni a kormányhivatalok területi szerveit. Ezért a regionális közigazgatási hivatalok és a többi, mintegy harminc dekoncentrált szervezet – e körbe tartozik az ÁNTSZ-től a munkaügyi felügyelőségig számos egység –vezetőjének megbízatása az átalakítást követően nyilván automatikusan megszűnik majd.

A napokban leváltották a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjét, aki állítólag tízmilliós végkielégítések kifizetését engedélyezte. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet első emberét – ő a H1N1-vírus elleni vakcinák körül vélelmezett anomáliák miatt bukhatott el – pedig egyenesen „kommandós akcióval” távolították el. A Nemzeti Civil Alapprogram elnöke meg azon vesztett rajta, hogy azt nyilatkozta: a kormányváltás miatt nem hirdethetik ki a pályázatok eredményét.

A sorból a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank sem maradt ki. Ez utóbbi vezetésétől elvárják – és ez a leváltások oka is lehet –, hogy „objektív következetességgel tekintse át a bank korábbi működését, tárja fel és a lehető leggyorsabban orvosolja a fellelt problémákat”. De a sorsukat – amint azt korábban is tapasztalhattuk – más állami cégek vezetői sem kerülhetik el: például a Szerencsejáték Zrt.-nél és a Magyar Postánál már új ember ül a vezetői székben.

A Magyar Energia Hivatal elnöke inkább lemondott. Ugyanezt tette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a KSH és a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke is – ez utóbbi szervezet hamarosan összeolvad az ORTT-vel. Néhány regionális fejlesztési tanácsnak a korábbi kormány által delegált vezetője – a kirúgást elkerülendő –szintén hasonló megoldást választott. A kilenc regionális idegenforgalmi bizottság elnökei és tagjai számára ez a lehetőség nem adatott meg: mindannyiukat leváltották, mondván, ez a feltétele, hogy új lendületet adjanak a turizmusnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.