Online jelentkezhetnek kárpótlásért a tűzijáték sérültjei

Várhatóan mától, szerdától lesz elérhető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján az a link, amelyen keresztül a 2006. augusztus 20-i tűzijátékon sérülést, maradandó testi károsodást szenvedett személyek kárpótlási igényüket jelezhetik az államnak – értesült a Népszabadság kormányzati forrásból. Úgy tudjuk, hogy a kormány egyelőre az eddig perben álló károsultakkal igyekszik egyezségre jutni a peren kívüli megállapodás keretében; ez körülbelül negyven-ötven ember.

A károsultak kórházi zárójelentéseket csatoltak sérüléseikről, leírást készítettek a mindennapi életükben létrejött változásokról, ezt mindenesetben csatolni kell majd az igényekhez; bizonyítandó, hogy a sérülésük aznap és a tűzijáték miatt keletkezett.

Az augusztus 20-i tűzijáték sérültjeinek kárpótlásáról még májusban fogadott el törvényt az Országgyűlés. Úgy tudjuk, az elmúlt héten kárigényfelmérés történt, ennek vezetője Répássy Róbert volt, a KIM igazságügyért felelős államtitkára.

Ezek után egy jogi szakértőkből álló csoport dönti el, megalapozott-e a kárigény, a károsultaknak valóban megvan-e a jogalapja a kárpótlásra. Az összegszerűséget illetően a szakértők csoportja megvizsgálja azt is, mi ilyenkor a bírói gyakorlat és ilyen ügyekben hogyan döntenek a biztosítók általában. Ezt követően a közigazgatási és igazságügyi miniszter jóváhagyásával az igazságügyért felelős államtitkár egyeztet a károsultak ügyvédeivel és a megállapított kárpótlási összeget kifizeti az állam.

A kormány egyelőre az állammal már perben álló 40-50 károsulttal igyekszik megállapodni a 2006. augusztusi tűzijáték alatt elszenvedett sérüléseikért fizetendő kártérítésről
A kormány egyelőre az állammal már perben álló 40-50 károsulttal igyekszik megállapodni a 2006. augusztusi tűzijáték alatt elszenvedett sérüléseikért fizetendő kártérítésről
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.