Mennyit ér a gyors és szakszerű bíráskodás?
– Orbán Viktor korábban kijelentette: a kormány és az igazságszolgáltatás vezetőinek mielőbb magas szintű találkozón kell megbeszélnie, miért nem sikerül az ügyeket az emberek által elvárt határidő belül ítélettel lezárni. „Meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatás vezetőinek, hogy az okokat feltárják” – mondta. A bírói szervezet továbbfejlesztéséről szóló dokumentum összeállításával ezt megtették?
– Azt nem tudom, hogy az emberek által elvárt határidőkhöz valaha is tudjuk-e tartani magunkat, vagy be kell érnünk azzal, hogy igazodunk a nemzetközi sztenderdekhez. Mi mindenesetre alaposan megvizsgáltuk, hogy a bírói szervezet fejlesztésével, illetve a működését befolyásoló jogszabályi környezet átalakításával hogyan tehetnénk gyorsabbá, hatékonyabbá – és persze szakszerűbbé – az igazságszolgáltatás működését.
– Az igazságszolgáltatásban hármas követelmény érvényesül: a pártatlanság, a szakszerűség és a gyorsaság. A kormányfő ezek közül csak ez utóbbit említette. Hogyan állnak ezzel?
– Már korábban is sokat beszéltek az egyes bíróságok között mutatkozó aránytalanságokról. A fővárosban és Pest megyében a bíróságokat elöntik az ügyek, míg másutt, ha van is hátralék, az kezelhető mértékű. Általában tehát azt mondhatjuk, hogy a jogkereső közönség ésszerű határidőn belül számíthat ügye jogerős befejezésére. Mindazonáltal megkerülhetetlen kérdés, hogy mit kezdjünk a központi régióval. Vegyünk el státusokat a vidéki bíróságoktól? Akkor azokat is nehéz helyzetbe hozzuk. Adjunk több pénzt? Az OIT 2003 óta próbálkozik ezzel – most is folyik egy két és fél milliár- dos projekt –, de még nem látom az eredményeit. Azt gondolom, hogy a megoldást máshol is keresni kell, amelynek része többek között a fővárosi bíróságok kivételes illetékességi szabályainak áttekintése – az ilyen ügyek aránya a Pesti Központi Kerületi bíróságon húsz százalék körül van –, de a szervezeti struktúra felülvizsgálata is. Felvetődhet az is, hogy a nehezen irányítható Fővárosi Bíróságot két egységgé alakítjuk át, ugyanakkor a kerületi bíróságok illetékességi területét két-három kerületre szűkítjük. Nem ismerek csodaszert, de a megoldáshoz strukturális átalakításokra van szükség, és ahhoz pénz is kell.
– De ma abból van a legkevesebb, miközben a Pest Megyei Bíróság épülete maholnap öszszedől.
– Már 1996-ban döntés született arról, hogy ezt a helyzetet meg kell oldani, ám azóta sem történt semmi. Ráadásul kezelni kellene azt a problémát is, hogy az agglomeráció népessége ugrásszerűen megnőtt, de miközben Érd megyei jogú várossá vált, máig nincs saját bírósága, Budaörsön pedig belefulladnak az aktahegyekbe.
– Újabb tízmilliárdokról beszélünk. Honnan lesz pénz? A költségvetési tárgyalások során az OIT többet kér a parlamenttől? Eddig hiába tette.
– Az, hogy a költségvetést – benne a bíróság büdzséjét –a parlament állapítja meg, helyénvaló, de az probléma, hogy a bíróság mostohagyereknek tűnik. Miközben nő az ügyek száma és egyre újabb feladatokat kapunk, pénzt senki nem ad hozzá. A bíróságok költségvetési támogatása az utóbbi néhány évben 64-65 milliárd körül alakul, vagyis reálértéken folyamatosan csökkent, és a helyzetet jellemzi, hogy a mintegy 150 létesítmény fenntartására évente nem egészen egymilliárd forint jut. A 2010-es költségvetés szinte fillérre megegyezik a 2004-essel, miközben az ügyek száma azóta négyszázezerrel nőtt. Azt gondolom, minden országnak el kell döntenie, milyen igazságszolgáltatást akar, mennyit költhet erre.
– Túl sokat nem, mert az idén is majdnem hárommilliárdos a hiány. És mi lesz jövőre?
– A költségvetési tárgyalások során általam előre jelzett hiány miatt idén valóban szigorú takarékossági intézkedésekre kényszerülünk, de központi segítség nélkül nem boldogulunk. S hogy mi lesz jövőre? Az OIT összeállítja a 2011-es büdzsé tervezetét, amelyből szeretnénk kivenni a hathétmilliárdos saját bevételt, ami az állam javára megítélt, de egyre nagyobb részben behajthatatlan követelés. Emellett jó lenne, ha megkapnánk az idén hiányzó hárommilliárdot is, és akkor még szó sem esett az inflációs hatásról, illetve az elkerülhetetlennek tűnő szervezeti átalakítások finanszírozásáról
– Hagyjuk a piszkos anyagiakat. Mi helyzet a szakszerűség terén? Például beszélhetünk-e egységes és kiszámítható ítélkezésről?
– Mindenekelőtt szögezzük le: a bíróság nem elszigetelten működő szervezet, hanem a korábbi történelmi események által determinált mai magyar valóság része. A bírák is ugyanazokról az egyetemekről kerültek ki, mint a többi jogász, és ugyanaz a jogi közgondolkodás befolyásolja őket, mint bárki mást.
– Vagyis: ők sem jobbak, mint a társadalom más tagjai?
– A bírói szervezetnek minden szempontból jobbnak kell lennie más nagy szervezeteknél, mert a bíróságnak szilárd erkölcsi értékeket kell közvetítenie. A szakszerűséget pedig az emeli magasabb színvonalra, hogy nálunk nagyfokú stabilitásnak kell érvényesülnie. A magyar bírósági szervezet szakmai színvonala a Transparency International szerint is lényegesen jobb, mint annak megítélése. Mindazonáltal tény: a társadalmi környezet hat a bíróságokra is.
– Lehetséges, hogy magasabb színvonalon dolgoznak, mint azt kívülállóként gondolnánk, de ha a nagy ügyekben gyakran elhúzódik az eljárás, ha egymásnak ellentmondó döntések születnek, ha a bírák ezekben esetleg még hibáznak is, a szervezet megítélése romlik.
– Most az 1,6 millió ügyből legfeljebb néhány tucatnyira hivatkozik, bár tény, hogy amikor emberi sorsokról van szó, egy hiba is sok. Ezért dolgozunk a szakmai színvonal javításán, amint azt az OIT által összeállított javaslatcsomag is bizonyítja. Ez egy folyamat, és az egyetemi oktatással kezdődik, amely nem eléggé gyakorlatorientált és nem mindig közvetít a mindennapi munka során alkalmazható ismereteket. Mi csak kérhetjük, hogy ezen változtassanak, házon belül viszont számos – részben törvénymódosítást igénylő – változást kezdeményezünk. Szándékaink szerint a pályára kerülés folyamata átláthatóbbá válik, amelynek része, hogy kötelezően a versenyvizsga-eredménytől tesszük függővé a fogalmazóknak a bírói pulpitushoz vezető titkári posztra történő kinevezését. Mérhetővé akarjuk tenni a bírói munkát, és azt folyamatosan értékelni kívánjuk. (Ma ez csak a kinevezést követő három, majd kétszer hat év után kötelező.) Ugyanakkor rendszeresen ellenőrizni akarjuk a vezetők tevékenységét is. Az ítélkezés színvonalát pedig azzal javítanánk, hogy szorosabb kapcsolatot alakítunk ki a szakmai műhelyek – például a kollégiumok – között. Mindez azonban csak hosszú évek következetes munkája után hoz eredményt.
– Ma is számos lehetőség van arra, hogy a rosszul teljesítő bírót eltávolítsák a rendszerből, vagyis: nem új jogszabályokra, hanem a meglevők következetes alkalmazására lenne szükség.
– Valóban, ha a bírákat vétkes kötelességszegésen érik –ilyen lehet az eljárási határidők elmulasztása, az ítélet írásba foglalására biztosított idő rendszeres túllépése –, fegyelmi eljárást kell indítani, és ismereteim szerint sok helyen élnek ezzel a lehetőséggel. A bírósági vezetők számos ilyen eljárást kezdeményeznek, amelynek következménye fegyelmi büntetés, akár a bírói kinevezés megvonása lehet. De az sem kizárt, hogy indokolt esetben a bíró munkáját soron kívül értékeljék.
– Az mennyire lehet szempont, ha egy bíró ítéleteit rendre hatályon kívül helyezik? És az, ha ilyen malőr csak kivételesen, de kétszer egymás után és kiemelt ügyekben fordul elő?
– Természetesen ez fontos körülmény, amire a bíró saját felettesének is fel kell figyelnie, mert az ítéletek túl gyakori hatályon kívül helyezése akár az érintett alkalmatlanságára utalhat. Ami pedig a kérdés második részét illeti, értem a célzást. Engedje azonban meg, hogy a móri ügyről, illetve a Kulcsárperről ne beszéljek…
– Pedig a közvélemény az ilyen esetek alapján ítél…
– Ezzel együtt kell élnünk, mert ilyen esetek máskor is előfordulhatnak. Egyébként a rendkívül bonyolult megítélésű és sokszereplős ügyekben célszerű a bíróságokat árnyaltabban megítélni. A bíró ugyanis a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásnak a legfontosabb, de csupán az egyik szereplője, hiszen a nyomozó hatóság által szolgáltatott bizonyítékok alapján, és a vádban meghatározott keretek között jár el. Az viszont a mi felelősségünk, hogy az ilyen nagy ügyekben eljáró bírót ne hagyják magára, hanem kapjon megfelelő segítséget. Vagyis: lehetőleg minden más aktát el kell venni tőle, és a munkáját titkároknak és adminisztratív munkatársaknak kell támogatnia. Emellett biztosítani kell, hogy ne három-, hanem ötfős tanácsban tárgyaljanak. A tanulságokat levontuk: a „megaügyekben” a továbbiakban másként kell eljárnunk.
