S még valamit kell tudni róla: nyíltan vállalja, hogy roma.

Egy konyári cigány család tagjaként, rokkantnyugdíjas apa és háztartásbeli anya gyermekeként sikerült neki az, ami sok, hozzá hasonlóan szegény sorsú gyermek számára elérhetetlen. Az idén érettségizett a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, majd munkába állt, biztos keresethez jutva. Ez utóbbit ő maga említi, amikor a reggel nyolcórai eligazítás előtt találkozom vele a derecskei rendőrörsön.

– A rendőri munka számomra biztos állás, biztos fizetés és persze példamutatás – sorolja átgondoltan. Kiderül, hogy Gyöngyösi Ferenc Tamás nemcsak a beszélgetésünkre, hanem a rendőri pályára is ilyen tudatosan készült.

– Szeretnék példát mutatni a többieknek, be akarom bizonyítani, hogy a romák között is van olyan személy, akire föl lehet nézni. A rendőri hivatás lehetőség ahhoz, hogy legyen belőled valaki – teszi hozzá.

Arra a kérdésemre, hogy miképpen fogadták a kollégái a derecskei rendőrörsön, Tamás elmosolyodik: – Nagyon rendesek, segítőkészek és barátságosak velem. Sokat köszönhetek nekik, akárcsak Szabó Istvánnak, a parancsnokomnak és Lingvai Csaba berettyóújfalui rendőrkapitánynak, akik lehetővé tették, hogy a lakóhelyemhez közel dolgozhatok.

Érdekel, hogy a miskolci szakközépiskolában érték-e atrocitások a származása miatt, mire az őrmester határozott nemmel felel.

– Nem én voltam ott az első cigány fiatal – válaszolja –, a rendőrtanulók legalább tíz százaléka roma.

Gyöngyösi Ferenc Tamás

Megkérdem tőle, mi jut eszébe arról a fogalomról, hogy „cigánybűnözés”.

– Az, hogy nem szabad egy kalap alá venni az embereket – válaszolja némi tűnődés után. Majd arra a megjegyzésemre, hogy ezzel szemben sokan bűnözőként tekintenek a romákra, azt mondja: Egyaránt vannak olyanok a cigányok és nem cigányok között, akik bűnözésből élnek.

– Egyszer hozzánk is betörtek. Később kiderült, cigányok voltak – meséli. – Ezt csak azért említem, mert ahogyan az áldozatok származása nem lényeges, az sem számít, hogy milyen a bűnözők bőrszíne. Hallottam már olyat, hogy cigányok nem lopnak cigányoktól, csak magyaroktól. Ez is egy jó nagy hülyeség.

Mit szól ahhoz, ha a falujában a füle hallatára szidják a rendőröket? – kérdezem.

– Előfordul, de az a legbékésebb megoldás, ha az ember azt mondja:mindenkinekmegvan a joga ahhoz, hogy elmondja a véleményét – hangzik a megfontolt válasz. – Egyébként megmondtam a konyári haveroknak, hogy kerüljenek el minden szabálysértést, mert nem fogom nézni, hogy ki haver, és ki nem. Egyelőre közterületi járőri beosztásban dolgozik, de szeretne minél több területen bizonyítani.

– Ki kell próbálnom minden rendőri munkát ahhoz, hogy el tudjam dönteni, mivel szeretnék igazán foglalkozni – magyarázza. – Azt nem tudom, hogy jelentkezem-e rendőrtiszti főiskolára. A kollégáktól egyelőre azt a tanácsot kaptam, hogy a munkám során legyek határozott, de a magánéletben is minden esetben szabályszerűen járjak el, mert a rendőrnek példát kell mutatnia.

Szabó István rendőr alezredes nagyon jó ötletnek tartja, hogy a rendőrség ösztöndíjprogramot hirdetett roma fiataloknak, hiszen új kollégájuk is ennek köszönhetően került a kötelékükbe. Az alezredes így fogalmaz: érthető, hogy Tamásra – aki az első roma rendőr a derecskei őrsön – jelenleg több figyelem irányul a városban, de nem a származása a fontos, hanem a munkája. S hogy egy sokszor romaellenes társadalomban miképpen állhatja meg a helyét egy cigány rendőr?

– Egy rendőrnek nem szabad figyelembe vennie rasszista előítéleteket – válaszolja Szabó István. – Vannak bűnözők és törvénytisztelők. Számunkra ez az egyetlen törésvonal.