A Magyar Köztársaságnak volt már méltó és plebejus elnöke, még ha az ország mai, rövid emlékezetű urai kitörölnék is őt a közös emlékezetből. A harmadik köztársaság első elnöke jogot végzett, de a Rákosi-korszakban segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként kereste kenyerét. A második világháború utolsó hónapjaiban, a szovjet fogságból megszökve, részt vett az antifasiszta fegyveres ellenállásban. A forradalom idején folytatott tevékenységéért életfogytiglani börtönre ítélték. 1960-ban rabtársaival együtt éhségsztrájkot folytatott a váci fegyházban. Szabadulása után a Talajjavító Vállalatnál dolgozott; nem sikerült befejeznie agráregyetemi tanulmányait, mert kizárták az egyetemről. Alapítója volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságának és ügyvezető elnöke az Emberi Jogok Ligájának.

Nem volt három budai villája, egy Bécsi úti bérházból került az elnöki székbe, de tegeződő viszonyban volt az egész országgal; a munkásemberek, a földet művelő parasztok, az értelmiségiek is a közülük valót tisztelték benne.

Nem volt az Astoria Szálló igazgatóhelyettese, mivel a Kádár-rendszerben ilyen tisztséget csak megbízható káderek tölthettek be. Ő nem utazott a Los Angeles-i olimpiára az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökének protezsáltjaként, miközben a szervilis bojkott miatt az évekig készülő sportolókat eltiltották a részvételtől, hiszen hosszú évtizedekig útlevele sem volt.

Nem keveredett bele a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kétes ügyeibe, mert – bár kiválóan tudott angolul, Faulknert, Updike-ot, Tolkientől a Gyűrűk urát fordította magyarra – nem lehetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság protokollfőnöke, hogy afféle plebejusként egy tálból cseresznyézzen őkirályi fenségével, Nawal Faisul Fahd Abdulaziz herceggel, Feisal Al Hussein, Hay Al Hussein, Tamin Bin Hamad Al-Thani, Tunku Imran hercegekkel, Frederikkel, a dán koronaherceggel, II. Albert monacói nagyherceggel, a luxemburgi nagyherceggel, Norával, a liechtensteini hercegnővel és Angelo Ruggiero királyi hercegnővel, sem a NOB többi hercegi, grófi és burzsoá tagjával.

A harmadik köztársaság első elnöke népét, nem a hatalmasokat szolgálta.

Semjén Zsolt amellett hogy a „Szentírásból (sic) erejéből élő ember” kell az elnöki székbe, azzal indokolta a miniszterelnöknek a bolgár tengerparton kelt jelölő levelében foglaltakat, hogy „itt az ideje annak, hogy az arisztokratikus attitűd helyett a plebejus attitűd érvényesüljön”. Azt hiszi Semjén Zsolt, hogy nincsen senki, se lent, se fönt, aki előtt egyszer számot kell adnia a hamis szavakért?

A szerző történész