Piroska elindul, de a menetrend bizonytalan

Festik a várótermet a szanyi vasútállomáson, kaszálják a gazt a megállókban, visszakapcsolják a biztosítóberendezéseket a sínek mentén – tudósítónk hétfőn több munkásbrigádba botlott a Pápa–Csorna-vasútvonalon, ahol vasárnap újraindul a forgalom.

Egy faoszlopot cipelnek a munkások a vasúti sínek mentén Szany határában.

– Ez már a harmadik –mondja fújtatva az egyikük, miközben lehajítják az egykori póznát a többi mellé. – Tolvajok döntötték ki az oszlopokat, levágták róluk a kábeleket.

Vasárnap egyszerre öt olyan vasúti mellékvonalon kaphatnak zöld jelzést a vonatok, ahol évek óta szünetel a forgalom. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a közelmúltban jelentette be, hogy a Pápa–Csorna, a Zirc–Veszprém, a Székesfehérvár–Komárom, a Lajosmizse–Kecskemét és a Karcag–Tiszafüred vonalakon július 4-től újraindulnak a személyvonatok. Hétfőn az egyik szárnyvonalon járva arra voltunk kíváncsiak, hogy a helyiek miként fogadták a hírt, illetve hogyan állnak az előkészületek.

A Pápa–Csorna vonalon élők – akik 2007 márciusában szállhattak fel utoljára a vonatra – felemás érzésekkel fogadták a „piroskák” rehabilitálását. Marcaltőn például csak olyan helybeliekkel találkoztunk, akik azt mondták, ők mindig is busszal jártak vonat helyett,mivel az állomás nagyon messze esik a falutól. Ugyanakkor a 2300 lelkes Szanyban csak olyanokkal találkoztunk, akik kifejezetten örülnek a szárnyvonal újraélesztésének.

Bár a faluközponthoz itt sincs közel az állomás, a Győr-Moson-Sopron megyei településről korábban sokan jártak vonattal munkába-iskolába Pápára vagy Csornán át Győrbe. Legtöbben azért választották a vonatot, mert gyorsabb volt: Pápáról 40 perc alatt ért Csornára, miközben a buszoknak –főként a sok megálló és a rossz állapotú utak miatt – 10-15 perccel tovább tart az út.

Az általunk megkérdezett szanyiak közül azonban – miközben örömüket fejezték ki a szárnyvonal újraélesztése miatt – csak kevesen mondták, hogy a jövő héttől kezdve a buszról visszaszállnak majd a vonatra. Többen is attól teszik függővé, hogy átpártolnak-e a vasúthoz, hogy milyen lesz az új menetrend. Áldozó Tamás, Pápa alpolgármestere szerint a vonalbezárás előtti vasúti menetrend egyáltalán nem vette figyelembe a környékbeliek érdekeit.

– Úgy nehéz csábítóvá tenni a vasutat, ha a reggeli járat fél hétkor érkezik be Pápára: a munkásoknak ez már késő, a diákoknak pedig túl korai – magyarázza Áldozó Tamás.

Új menetrend még nincs, egyelőre csak az biztos, hogy vasárnaptól legfeljebb három vonatpár közlekedik majd a vonalon. Július közepén a regionális közlekedésszervezési irodák vezetésével megkezdődnek az egyeztetések az érintett önkormányzatokkal, hogy augusztus végére elkészülhessen a végleges menetrend.

A menetrend valóban kulcskérdés – erősíti meg Feld István Márton, a Magyar Közlekedési Klub elnökségi tagja, aki szerint az igényekhez igazított járatokkal a Pápa–Csorna vonalon néhány éven belül elérhető a napi 400-500 fős utaslétszám. A terv merész, hiszen ezen a vonalon a szárnybezárás előtt naponta alig 200 utas ült fel a vonatokra.

Indulnak, de mikor? Merre?
Indulnak, de mikor? Merre?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.