Ahol erre igény van, ott visszakapják az egyetemek és a főiskolák a szóbeli felvételiztetés jogát – jelentette be nemrég Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára. Hozzátette: ezt csak egységesen tudja elképzelni, ha tehát például a jogi karok a felvételizőket szóban is meg szeretnék hallgatni, akkor az összes jogászképzésre egységesen előírják a szóbeli felvételit.

Szóbeli felvételit a 2005-ös kétszintű érettségi bevezetése óta nem tarthatnak az egyetemek és a főiskolák, azóta ugyanis a felvételit teljes egészében az érettségi vizsga váltja ki (ennek persze van szóbeli része). A felsőoktatási intézmények vezetői és oktatói gyakran panaszkodnak is, hogy csak az első szemináriumon találkoznak először a hallgatókkal, így pedig nem tudják kiszűrni a pályára alkalmatlanokat.

Kérdés, hogy a százezres jelentkezői létszám mellett lenne-e kapacitásuk az intézményeknek arra, hogy őket mind személyesen meghallgassák. Épp emiatt már a kétszintű érettségi bevezetése előtti években sem igazán tartottak szóbelit. Az elitebb egyetemek akkoriban többnyire a központi érettségi-felvételi vizsgát követelték meg; sok intézmény íratott saját felvételi tesztet is, amelyek mellett szóbeli vizsgát is kérhetett. Be lehetett azonban kerülni mindenféle vizsga nélkül, a hozott pontok – azaz a középiskolai tanulmányi eredmények – duplázásával is.

A kilencvenes évek közepétől az egyetemek és a főiskolák egyre inkább megelégedtek az utóbbi „felvételivel”, szóbelit pedig – az egyre növekvő diáksereg miatt – egyre kevésbé tartottak. Az ezredforduló környékén mindössze két olyan terület volt, amelynél megkerülhetetlen volt a szóbeli felvételi vizsga: az orvosképzőkre és a bölcsész szakokra csak egy beszélgetés után lehetett bekerülni. A jogi karokon már nem kértek szóbelit, a többi területen pedig volt ugyan szóbeli vizsga, de azt a hozott pontok duplázásával el lehetett kerülni.

Hoffmann Rózsa ezzel kapcsolatos felvetésünkre azt mondta: erősödnek azok a felsőoktatásbeli hangok, amelyek igénylik, hogy legyen ismét szóbeli. Szerinte az emberi találkozásnak helye van a felvételin, hiszen „az universitas létrejötte a professzorok és a hallgatók együttes munkáján alapul: ebben az emberi kapcsolatban fontos, hogy egymást el tudják-e fogadni”. Az államtitkár kijelentette: az emberi kapcsolatokban mindig ott van a szubjektum, az universitas eszményében ez benne van.

– Az ilyen emberi kapcsolatokat sosem szerencsés teljesen elgépiesíteni. A pedagógia nem működik szubjektivitás nélkül; a lényeg az, hogy ez ne rosszindulatú szubjektivitás legyen – fogalmazott. Szerinte minden egyetem érdeke az, hogy a legkiválóbbakat, a pályára legalkalmasabbakat válassza ki, a szóbeli ugyanakkor „nyilvánvalóan nem kell, hogy olyan nagy szerepet kapjon, mint a régi rendszerben”. Hoffmann Rózsa megjegyezte azt is: nincs még kidolgozva mindennek a metódusa, mert nem ez a legsürgősebb lépés, de négy év alatt ezt is el kell érni.

Polónyi István oktatáskutató szerint ugyanakkor a jelenlegi finanszírozási rendszerben illúzió, hogy a felsőoktatási intézmények a szóbelit a legjobb diákok kiválogatására használnák, hiszen a fejkvóta miatt az érdekük az, hogy minél több hallgatót vegyenek fel.

– Az intézmények emiatt arra használnák a szóbelit, hogy „feltupírozzák”, azaz felfelé húzzák a diákok pontszámait, hiszen akkor kapnak több államilag támogatott hallgatót, azaz több pénzt, ha minél több magas pontszámú diák jelentkezik hozzájuk első helyen. A szóbeli lehetősége így leginkább a kisebb, vidéki főiskoláknak adna ismét esélyt, hiszen ott kezdenek rohamosan fogyni a hallgatók – véli az oktatáskutató, aki megjegyezte: az ezredforduló után – amikor a normatív finanszírozás kiteljesedett, a jelentkezői létszám pedig elkezdett csökkeni – rendre magas pontszámokat adtak a szóbeliken, már ahol egyáltalán tartottak még ilyet. Polónyi István azt mondja: akkoriban durván egyharmad részben számított, mit mond a hallgató, a többi „machináció” volt.

– Más lenne a helyzet persze, ha a szóbelikkel egyidejűleg egy olyan finanszírozást is bevezetnének, amely az oktatói létszámot, a működési költségeket és a teljesítményt finanszírozza, és amelyben az intézmény költségvetése nem függ a mindenkori hallgatói létszámtól. Akkor az intézmények nem akarnának minél több hallgatót fölvenni, hanem valóban törekednének a minőségre. Az igazán jó egyetemek csak egy szűk réteget engednének be, és lennének olyanok, amelyek csak mesterképzést folytatnának – véli Polónyi István. Megjegyezte: más kérdés persze, hogy ez megfelelne-e az aktuális oktatáspolitikai célkitűzéseknek.

Az oktatáskutató úgy véli: ma, amikor ezrek jelentkeznek egy-egy alapszakra, csupán mítosz, hogy a szóbelin ki lehetne válogatni a rátermett hallgatókat. A pályára teljesen alkalmatlanokat persze ki lehet szűrni egy-egy képzés esetében – például egy dadogó hallgató nem éppen tanári pályára való –, de erre elegendő volna az alkalmassági vizsga is.

Az emelt szint megfelelő lenne

Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora azt mondja: öröm volt számára, amikor eltörölték a szóbeli felvételit. – A diákok eredménye erőteljesen differenciálódott attól függően, hogy melyik vizsgabizottsághoz kerültek. Egy nap 40–50 bizottságot kellett létrehozni. Ehhez nem volt elég oktató – emlékszik vissza.

A jelentkezői létszámfelfutás elsősorban a gazdasági, illetve a jogi képzéseknél érződött, ezres nagyságrendben jelentkeztek a hallgatók ezekre a szakokra. – Ilyen létszám mellett már az egyetemi képzés során is alig van lehetőség a szóbeli vizsgáztatásra – jegyezte meg. Szerinte mindez az ügy álprobléma: ha mindenütt megkövetelnék az emelt szintű érettségit, akkor az megfelelően szűrné a hallgatókat.

Érettségi előtt