Az LMP alkalmasnak találta Balogh Andrást, de Sólyomot jelölte

A Fidesz–KDNP-frakció után a Lehet Más a Politika parlamenti képviselőcsoportja is meghallgatta Balogh András történészt, az MSZP államfőjelöltjét. A találkozón az LMP képviselői és Balogh mellett Lendvai Ildikó pártelnök és Baja Ferenc szocialista politikus is részt vett. A közel másfél órás egyeztetés után Schiffer András LMP-frakcióvezető azt mondta: nagyra értékelik, ahogy az MSZP jelöltje a demokratikus intézményrendszerhez és a magyar jogállamhoz viszonyul.

Schiffer üdvözítőnek nevezte, hogy lesz egy olyan jelölt, aki tisztában van azzal, hogy az alkotmányos demokráciákban a köztársasági elnök egyfajta ellensúlyt képez. A Népszabadság kérdésére az LMP-s politikus hozzátette: frakciójuk alkalmasnak találta Baloghot az államfői poszt betöltésére, de arról, hogy kit támogatnak – ha támogatnak valakit egyáltalán –, majd csak azután döntik el, hogy hétfőn meghallgatták a Fidesz jelöltjét, Schmitt Pált is.

Balogh András a tanácskozás után azt mondta: a visszajelzések alapján az általa elmondottaknak körülbelül a kilencven százalékával egyetértettek az LMP frakciójának tagjai. A thaiföldi nagykövet kitért arra is, hogy az elnöknek különleges szerepet kell játszania a szomszédos országokkal kialakított kapcsolatokban, hogy elősegítse az ott élő magyar ajkúak lehetőségeinek és jogainak bővülését, miközben elhárítja a lehetséges konfliktusokat.

A tájékoztatót követően Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy bár képviselői létszámuk nem elegendő ahhoz, hogy saját jelöltet állítsanak, szeretnék azzal kifejezni nagyrabecsülésüket Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan benyújtják jelölését a T. Házhoz – az erről szóló dokumentumot mind a tizenhat képviselő aláírta.

Balogh az LMP frakciójánál
Balogh az LMP frakciójánál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.